Mészáros Lőrinc közel hétmilliárdra nőtt vagyonával bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé. Felcsút polgármestere a Vakkomondornak adott interjújában meglepő őszinteséggel beszélt a siker titkáról.
Vakkomondor: Ön szinte berobbant a leggazdagabb magyarok élmezőnyébe. Hogyan csinálta?
Mészáros Lőrinc: Ha röviden kellene válaszolnom: jó helyre születtem.
Vk.: Ezt tudjuk. Felcsút nem egy átlagos település, de önmagában ettől még nem lesz valaki milliárdos.
M. L.: Nyilván nem. De szerintem azt sem kell különösebben magyarázni, mekkora előnyt jelent manapság, ha valaki jó viszonyt ápol a miniszterelnök úrral.
Vk.: Tessék?
M. L.: Nézze, szerkesztő úr: Ön is tudja, én is tudom, és minden tájékozottabb ember tudja, hogy a sikereim mögött nagyon is jelentős tényező az Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz fűződő kapcsolatom.
Vk.: Ezt komolyan mondja?
M. L.: Persze.
Vk.: Polgármester úr, megmondom őszintén, arra készültem, hogy majd harapófogóval kell kihúzni Önből a válaszokat. Ezzel szemben Ön megdöbbentően nyíltan válaszolgat.
M. L.: Miért ne tenném? Nincs semmi takargatni valóm.
Vk.: Valóban? Tegyünk egy próbát: hogyan lett önből földtulajdonos?
M. L.: Köztudott, hogy a föld óriási üzlet. Még akkor is, ha nem művelik, csak bérbe adják, mert a terület alapú uniós támogatás egy aranybánya. Ezt nyilvánvalóan én is felismertem, így hát pályáztam és nyertem. A pénz pedig dől.
Vk.: De azt is tudja mindenki, hogy ez egy földmutyi, itt csak a csókosok nyertek.
M. L.: Nem szeretem a mutyi kifejezést, bár különösebben nem zavar. Mindenesetre inkább azt mondanám, az lett volna meglepő, ha Orbán Viktor közeli ismerőseként nem nyertem volna.
Vk.: Ezt nem hiszem el…
M. L.: Szerkesztő úr, higgye el, tényleg így történt.
Vk.: Nem azt nem hiszem el, hanem azt, hogy erről ilyen nyíltan beszél…
M. L.: Én viszont a meglepettségét nem értem: a beszélgetés elején tisztáztuk, hogy sokat köszönhetek a miniszterelnök úrnak. Nem?
Vk.: És hogy volt a milliárdos csatorna beruházás, a futballklub, a polgármesterség, a trafikok?
M.L.: Nem hinném, hogy untatnunk kellene az olvasókat a részletekkel. Itt az elv, a modell a lényeges: Magyarországon kevesen képesek valódi teljesítményre, olyan hozzáadott érték előállítására, ami a szabad piacon is eladható. Ezért mi inkább azt az utat választottuk, hogy a közösből irányítjuk a pénzt a kiválasztott körhöz.
Vk.: Ön most elismerte az egész rendszer korruptságát!
M. L.: Ugyan, kérem! Semmilyen törvénybe ütköző dolog nem történt. Nézze meg például a TAO-t: bármelyik cég felajánlhatja az adója egy százalékát az általa támogatni kívánt klubnak, sportágnak. Arról nem tehetünk, hogy a legtöbb pénzt nekünk ajánlották fel. Mondhatnám, hogy működésbe lépett a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Vk.: Még mindig nem tudom, hogy ugrat, vagy komolyan beszél, vagy a végén majd letiltja az interjút. De folytassuk: az Ön által említett rendszer valójában egy szűk réteg érdekeit szolgálja, ráadásul közpénzből.
M. L.: Valóban. De mint említettem, a gazdaság gyatra teljesítménye miatt jelenleg nem igazán találunk más elosztható forrást, mint az adóbevételeket illetve az uniós támogatásokat. Ám ezek összege be is határolja a kedvezményezett kör nagyságát. Ez szimpla matematika. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy a meglévő forrásokat osszuk-e több felé, de ha nem haragszik, a hatalom megszerzésének egyik velejárója, hogy ilyen kérdésekről is a hatalom birtokosa dönt.
Vk.: Ne vegye személyeskedésnek, de az ön kvalitásaival egy fejlett demokráciában nem biztos, hogy ilyen sokra vitte volna.
M. L.: Tudja, szerkesztő úr, mivel itt élek, ebben a rendszerben próbálok érvényesülni.
Vk.: Ilyen kivételezett helyzetben, verseny nélkül persze nem túl nehéz…
M. L.: Hadd pontosítsam, legalábbis ami a versenyt illeti: tudja ön, hányan próbálnak megélni a miniszterelnök úrhoz fűződő ilyen-olyan kapcsolatukból? Higgye el, az is teljesítmény, ha valakinek sikerül.