Exkluzív ajánlatunk pihenni vágyóknak.
Baj van az eredményekkel: túl jók!
Az olaszok elleni elődöntő előtt „szakmai megbeszélés” címén Recskre szállítják a magyar férfi vízilabda válogatottat, értesült a Vakkomondor. Bár nem klasszikus értelemben vett átnevelő táborról van szó, lényegében most is megpróbálnak a játékosok tudatára hatni egy rövid elbeszélgetés során. Az eset különlegessége, hogy nem az eredménytelenség, hanem ellenkezőleg: az eddigi százszázalékos sikerszéria ütött szöget a kormányzati kommunikációs agytröszt fejébe.
A szórakoztatóipart is megadóztatja a kormány.
A Vakkomondor birtokába került törvényjavaslat szerint a mulatós zenére is különadót vet ki a kormány, ráadásul úgy tűnik, hét évre visszamenőleg.
Vendégszerzőnk, Graffus oknyomozása.
A javaslat egyéni képviselői indítvány formájában érkezett az országgyűléshez, a hétvégén szavazhatnak is róla.
„Üzenjük Riónak: tiszteletet a magyaroknak és ide a Rimet-kupát!” címmel nyújtott be egyéni képviselői indítványt a parlamenthez Czunyiné Bertalan Judit és Selmeczi Gabriella. A törvényjavaslat szerint Magyarországot régóta megilleti a világbajnoki cím, ám a szocialista kormányok semmit nem tettek annak érdekében, hogy érvényre juttassák az emberek akaratát, ráadásul a Brüsszel szolgálatába szegődött FIFA is úgy tesz, mintha nem hallaná a szabadságharcát vívó magyar nemzet hangját.
Vagy fordítva: nő volt, most meg férfi. Máskülönben nehezen volna összeegyeztethető Farkas nyilatkozata és a látszat.
Eredetileg a pápát szerették volna megnyerni, ám Ferenc akadályoztatása miatt végül a főszerkesztő fohászkodott az új lap sikeréért.
Rossz arc, rossz kampány, rossz eredmény.
Megtalálta az EP-választási kudarc tényleges felelősét az MSZP belbiztonsági tagozata. A birtokunkba került jegyzőkönyv szerint az átfogó vizsgálat egzakt módon bebizonyította, hogy azért nem szavaztak az MSZP-re a polgárok, mert az áprilisi parlamenti választás után jelentősen megváltozott a párt, pontosabban a pártelnök arculata, és ez zavart okozott a szimpatizánsok között.
Nem valamely korábbi eredményéhez képest, hanem abszolút értéken.
Persze, persze, tudjuk, hogy és ezt így hogy, de bizonyos szempontból meg mégis. Mert igaz ugyan, hogy almát az almával, csakhogy mi van akkor, ha egy létező nemkamupárt, a nemkamupártok leglétezőbbike még soha sehol nem mérette meg magát. És ennek ellenére ott ül bent. Nos, mint látjuk, ez esetben sincs semmi.
Délután kezdődik a prezentáció.
Az alaszkai vadáfonya és vadlazac alapú étrend kiegészítők terjesztésére kaptak ajánlatot az MSZP elnökség tagjai, illetve a mandátumot nem szerzett EP-jelöltek a siralmas választási eredmény után.
Herényi Károly és Lamperth Mónika elsőként dobott mentőövet Mesterházy Attiláéknak: a szocialista politikusok akár holnaptól bekapcsolódhatnak a potencianövelő, rákellenes, hajhosszabbító, fiatalító, okosító és rezsicsökkentő hatásáról egyaránt ismert Kyani pirulák és cseppek MLM-rendszerű forgalmazásába.
De olyan jó, hogy ülve is magával ragad. Let's dance!
Vona Gábor viszont meglehetősen gátlásos :(
(A középen ülő KGB-s ne tévesszen meg senkit: ő jobb, mint Kovács, csak nem akar dekonspirálódni.)
A látszólag kedvező árú termékek hozzák a legnagyobb hasznot a gyártónak.
„Tisztelt szerkesztőség, kérem magyarázzák meg, mi az oka annak, hogy a korábban ezerötszáz forintos vérnyomáscsökkentő gyógyszerem már hónapok óta kétszáz forintért kapható a patikában, és ugyanolyan hatásos, mint az előző. Köszönettel, özvegy Pók Jánosné”.