Nemzeti hunorportál

Tengerpart épül Felcsúton

part11.jpg

A beruházás a TAO program keretében valósul meg kizárólag magáncégek adományaiból.

A trafikalapú társadalmak

traf11.jpg

A trafikalapú társadalmak szubsztanciája, hogy mindenki szív. 

Sztárok esznek az éhezőkért

Hepi börzdéj, Viktor!

Így köszöntötték a magyar emberek az 50 éves Orbán Viktort. Volt, aki dalra is fakadt.

Egy nap alatt angolul


avatár11.jpg

Tanuljon nyelveket gyorsan, olcsón. Három nyelv akár egy nap alatt. (X)

Párttá alakul a Vakkomondor

vak11.jpg

Az elmúlt hónapok politikai játszmái arról győztek meg minket, hogy önálló pólusképző erőként mérettessük meg magunkat. 

A baloldali egységkormány

trió.jpg      A Degesz étkezde különtermében állították össze.

A Közgép nyerte az X-Faktort

x-faktor_1234.jpg

Simicska Lajos és Németh Lászlóné felejthetetlen alakítást nyújtott 

Mesterházy: A bukás

Az igazi rezsicsökkentés

alien11.jpg     Házi atomreaktort minden magyar családba! 

"Jó helyre születtem"


lőrinc_1.jpgExkluzív interjú Mészáros Lőrinccel, a leggazdagabb gázszerelővel.

Zambó Krisztián és a Fidesz

    Egy nem választási csalás összefoglalója 

King írja az Alaptörvényt

farkas1234.jpg"Bízzuk profira!" Stephen King írja az Alaptörvény újabb módosítását. 

Sírásó tanfolyam indul

sírásás9999333 (1).jpg

A kormány által támogatott képzéseken az állampolgárok gyorsan elsajátíthatják a szociális temetés alapjait. 

Magyar keresztapák

krapek11.jpg

Matolcsy, Pintér és Simicska tiszteletére lett George Alexander Louis a brit herceg  

A Békemenet az árvíz ellen

beke11.jpg„Tudjuk, hogy a rezsicsökkentésre és a bankok megadóztatására adott brüsszeli válaszlépés áll a Duna áradása mögött."

A Vakkomondor igazi arca

Nem bízzuk amatőrökre, inkább leleplezzük mi magunk a Vakkomondor mögött álló offsore céghálót. 

Mint tudjuk, a Vakkomondort a Szerkesztőbizottság szerkeszti. A Szerkesztőbizottság felügyelőbizottságának igazgatótanácsát a Cipruson bejegyzett Come On Door Ltd. többségi tulajdonában álló Igor Szergejevics Kalasnyikovról elnevezett, fegyverszétszereléssel foglalkozó cég által alapított „Kevés szóval oroszul: Da” Kft. kisebbségi tulajdonosa vezeti.

A cég többségi részvénypakettjét a Gutenberg Könyvvizsgáló GmbH-t jegyző  iroda szerezte meg, miután a kartellgyanús ügylet elől elhárultak a jogi akadályok.

Az akvizíció után az új tulajdonos közölte a szerkesztőséggel, hogy semmilyen szinten nem kíván beleszólni a Vakkomondor tartalmi kérdéseibe. Ezt követően hozzálátott az első cikk lediktálásához.

Itt lehet anyázni

Klassz volt a nyár

semjén-hoffmann22.jpgNem csak az Orbán-lányok, de kormánytagok is felszabadultan buliztak a bícsen.

Kormánypárti vezetők Wermer András sírjához vonultak virrasztani, de egyelőre nem jött sugallat a válaszlépésre.

Alaposan átrendezte a Fidesz-vezetők hétvégéjét a szombaton kiszivárogtatott hír, miszerint Mesterházy Attila vállalja a miniszterelnök-jelöltséget.

Mint a Vakkomondor megtudta, a nagyobbik kormánypártban válságtanácskozást hívtak össze, mert senki nem számított erre a lépésre a szocialista pártelnöktől.

mester1.jpg

De még ha számítottak volna is rá, egyelőre nem találják az ellenszert. Mesterházy bejelentésére a forint erősödni kezdett, a Duna kilépett a medréből, a Videoton hazai pályán vereséget szenvedett.

„Volt néhány derűs napunk, hiszen kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, Viktor betöltötte az ötvenet, bajnok lett a Felcsút. Erre mi történik? Mesterházy mindent keresztülhúz” – kesergett tudósítónknak a Fidesz egyik neve elhallgatását kérő elnökségi tagja, Pokorni Zoltán.   

A Vakkomondor azt is megtudta, hogy az elnökség a hétfőre virradó éjszakát a párt korábbi meghatározó kampányszakembere, Wermer András sírjánál töltötte, ám mindeddig nem kaptak sugallatot a váratlan szocialista húzással szemben alkalmazandó válaszlépésre.  

308 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://avakkomondor.blog.hu/api/trackback/id/tr995341858

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Atikám világa (v. 1.1) 2013.06.06. 09:14:15

Atikám világa Mesterházy barátunk a minap kikelt a kormánypártok reklámadó-, illetve kampányfinanszírozási elképzelései ellen. Rossz hírem van: ezt a szopórollert magatoknak barkácsoltátok, picinyem, így hát tessék szorgalmasan hajtani most már (saj...

Trackback: Ki lesz Orbán Viktor első számú kihívója 2014-ben? 2013.06.04. 14:45:41

Elviekben ősszel derül ki, hogy az ellenzéki összefogás részéről  2014 tavaszán ki is lesz ténylegesen a jelenlegi miniszterelnök kihívója, ám gyakorlatilag úgy tűnik, eldördült a startpisztoly, a versenyzők futnak és sokak számára már a győztes s...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.04. 14:39:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frick László Emlékzenekar 2013.06.03. 17:10:36

Majd nem lesz ilyen jó kedve, ha Botka László lesz a fedáksárija

xvxvxv 2013.06.04. 13:45:54

egy vicc ez a gyerek.

Szevasztok 2013.06.04. 13:48:07

Ha ez egy taktikai húzás az E14-gyel szemben, akkor még megbocsájtható. De ha komolyan gondolja, akkor nálam felkerül a sz*rjankók listájára...

Fejesrob 2013.06.04. 13:53:10

Úgy látszik, Bajnaiban nem nagyon bíznak. Soros-pénzeket nem kapnak, az SZDSZ szélsőségeseiből nem kérnek, akkor pedig minek nyomkodják Bajnaiékat úgy, hogy ők a népszerűbbek.
Egy átlag MSZP-s szerint pedig Mesterházy sem gagyibb mint Bajnai. (Szerintem sem, de mivel mindkettő samesz lenne, nincs jelentősége).

Balt 2013.06.04. 13:54:51

Gyenge. De nem baj.

Egyallampolgar 2013.06.04. 14:31:57

Mesterházy üdítő reménysugár a magyar modern szocializmus hajnalán. Igazi államférfi aki képes tovább vinni Orbán Viktor korszerű gazdasági szemléletét (tőle további rezsicsökkentések várhatók!), de mindezt át tudja vinni a mai internacionalista Európába.
Munka és Béke!

ob.szerver 2013.06.04. 14:38:57

Végül is érthető.

Ha már egyszer a "A sily for president" fedőnevű akciójuk is olyan jól sült el, egy ahhoz teljesen hasonló helyzetben miért is csinálnák másként.

Pop40 2013.06.04. 15:07:51

@ob.szerver:

Igen, a "semmit nem tanultak, és semmit nem felejtettek" klasszikus példája ez az idióta párt.
Maga a megtestesült borzalom, hogy kénytelen vagyok rájuk (is) szavazni, hogy a tolvaj Orbán takarodjon végre.

Mindenesetre nagyon remélem, hogy ha tényleg így lesz, a szoci szavazók egy bő része is átszavaz Bajnaira, ez a kretén Mesterházy meg a maga pár százalékával eltűnik a süllyesztőben. Aztán jöhet helyette Botka.

Mondjuk azt nem tudom, hogy ez az ütődött M.házy mégis mi a francból szűrte azt le, hogy bárki is őt akarja miniszterelnöknek, csak azért, mert a hazaáruló tolvaj felcsútit a pokolba kívánja.
Lassan tényleg kezdem azt hinni, hogy lehet köztük valami megegyezés a fidesszel, mert az egyszerűen nem létezik, hogy egy ellenzék ekkora kretén legyen.

Szevasztok 2013.06.04. 15:21:28

@Pop40: "Lassan tényleg kezdem azt hinni, hogy lehet köztük valami megegyezés a fidesszel, "

Akár van formális megegyezés akár nincs, teljesen egyértelmű, hogy a szociknak a kétpártrendszer abszolút bejön. Ezért hajlandóak elgáncsolni bárkit...

Pop40 2013.06.04. 15:24:43

@Szevasztok:

Meggyőződésem amúgy, hogy ők nem akarnak nyerni. Az ottani vezetőség nagyon jól elvan a parlamentben, a helyük biztos jövőre is, és bizonyos fokig nem is tudom őket hibáztatni azért, hogy a fidesz mocskát nem akarnak nekiállni takarítani. Oldja csak meg a fidesz, omoljon rá az egész szarkupac, és fulladjon bele.

Ez rendben is lenne így, csak közben tönkremegy az ország.

Fejesrob 2013.06.04. 15:35:07

@Pop40: Az ország akkor ment tönkre, amikor fel lett véve az IMF hitel.
Eleve a csőd elkerülésére kellett felvenni, más alternatíva nem volt.

reszeg tengeresz 2013.06.04. 15:38:46

Jol van, jol van!. :)))
Igazi liberabolsevik csurhe ez. Hogy maradkodnak egymassal! :))) Nembaj, marakodjanak csak, a legszebb az lenne, ha meg a parlamentbe se kerulne be a libas, a szarhazy meg a kurcsany se. :D

nusica 2013.06.04. 15:39:07

Juj de gyenge. Gyerekek, a humor nem a ti műfajotok!

buday008 2013.06.04. 15:39:44

Marha nagy meglepetés mit mondjak. Még jó hogy Mesterházy vállalja.Az mszp-nek van eddig a legnormálisabb programja.Nem a fidesz semmihez nem értése, illetve ezzzel párhuzamosan mindennek a szisztematikus szétverése,sem pedig a bajnai által elmondott: gyakorlatilag a fidesz kormányzás előtti állapot visszaállítása--ami szerintem már kevés. Mesterházy nem az öszödi böszme,se nem a "libás". Legnormálisabb jelölt eddig.

Kivlov 2013.06.04. 15:45:34

Ezzel végük is van, mint a botnak. Bajnaival lett volna esély, így marad a zellenzéki picsogás '18-ig. :D

Mária 2013.06.04. 15:47:31

@Pop40:

"Mindenesetre nagyon remélem, hogy ha tényleg így lesz, a szoci szavazók egy bő része is átszavaz Bajnaira,"

Egyetlen okot mondj.

Bajnai leszállópályára került, ha ez nem lenne világos.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 15:51:31

@Kivlov: Ennyit a kormányváltásról.:-/
Oszoljunk, emberek, nincs itt semmi látnivaló!
kismalac.blog.hu/2013/05/27/atikam_vilaga

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 15:56:57

@Mária: Ellentétben ezzel a szerencsétlen, hülye Mesterházyval, ugye.
Szerinted ki fog egy vele, mint miniszterelnökjelölttel felálló ellenzékre szavazni. Ha meg külön indulnak, eleve bukta.
Orbán meg röhög a markába.

Karipapa01 2013.06.04. 16:03:00

Ez a Mesterházy rendkívül jó taktikus. Magára irányítja a Fidesz-össztüzet, ami nem biztos, hogy nem előnyös neki, de jól beletapicskolt a Fidesz pocsolyájába :) Most már meg kell osztani az erőket a Mesterházy meg a Bajnai között. Ráadásul nem is lehet nagyon libázni :) Ő akkor is jól jár, ha nem ő lesz egyelőre a miniszterelnök. Még meggyurcsányozni sem lehet, mert Gyurcsány már nincs is a pártjában. Nem beszélve arról, hogy a szocialistáknak még mindig kemény szavazóbázisuk van. Tekintetbe véve, hogy a " 2/3 " a Fidesznek is úgy jött csak össze, hogy az egyébként szocialista orientáltságú választók nagy részének tele volt a töke a Gyurcsány-SZDSZ iszapbírkózással.. hát...A Fidesznek igen csak fel kell kötni a gátyót :) Várom a fejleményeket :)

Pop40 2013.06.04. 16:03:36

@Fejesrob:

Na ne mondd. Mégis mit gondolsz, mi lenne most, ha a FED meg a többi jegybank nem öntené számolatlanul a pénzt a gazdaságba? (s mivel az irányadó kamatlábak nulla közeliek, vesznek belőle magyar papírokat, mivel csak itt tudnak pozitív hozamot realizálni.)
Persze tudom, azért veszik, mert bíznak Orbánban, meg a tündérmeséjében. :DDD

Ja, Gyurcsányék (és NEM Bajnai) felvett egy IMF hitelt, ami szinte hiánytalanul megvolt a jegybank tartalékában, mikor átadták a kormányzást.
Legalább volt mit elszórni Mol-részvényre Orbán elvtársnak, amit persze sikerült többéves csúcsponton lévő árfolyamon megvenni.

reszeg tengeresz 2013.06.04. 16:08:49

@Karipapa01: hat kurvara fel kell kotni. :D Ti tenyleg ennyire hulyek vagtok, vagy ez csak valami rossz humor? :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 16:09:16

@Karipapa01: " Nem beszélve
arról, hogy a szocialistáknak
még mindig kemény
szavazóbázisuk van."
Igen ezt az időközi választások is kiválóan mutatják.:-/

Mária 2013.06.04. 16:11:03

@estrella negra:

Felőlem hisztizhetsz, de Bajnai akkor is leszállópályán van.

A korábban megfontoltnak tűnő kommunikációs stílus helyett kapkodni kezdett, megfontolatlanul nyilatkozik "abban a percben jó ötletnek tűnő" ostobaságokat, amivel támadási felületeket ad akkor is, amikor nem kéne.

Emellett az üzenetei egyre nagyobb hányada nettó populista demagógia. Ez meg messziről elrettenti az embereket, hiszen a Fideszben pontosan ugyanezt utálják.

Pop40 2013.06.04. 16:17:22

@Mária:

"Bajnai leszállópályára került, ha ez nem lenne világos."

Na ne mondd. És ezt alá is tudod támasztani valamivel, vagy csak fogadjam el, mert te mondod?

Annyira leszállóágba került, hogy a fidesz folyamatos hazudozása ellenére sehol nem olvastam még olyan felmérést, ahol a választók többsége Mházyt választotta volna Bajnai ellenében.
Sőt, a fideszes médiumok kivételével Orbán ellenében is.

"Egyetlen okot mondj."

1, Bajnai-Oszkó tud kormányozni. A szocik... na hagyjuk. Egyetlen pozitívumuk, hogy sokkal kevesebbet lopnak, és kisebb a pofájuk, mint a fideszé.
2, Külföldön Bajnaiék elismert nevek. Mházyról azt sem tudják, kicsoda.
3, Mházy a világ legkorruptabb és legdilettánsabb kormánya (fidesz) alatt képes volt egy kb 15%-os ellenzéki pártot "létrehozni", ami épp ott stagnál, ahol 2010-ben. Ez ám a bravúr.
Bár ez mondjuk nem csoda, mert mióta Bajnai visszajött, az ő ekézésén kívül érdemi tevékenységük nem volt.

Még szerencse, hogy vannak azért olyan alakok a szociknál, (Kunhalmi, Botka pl) akik miatt nem lehet rájuk egy az egyben azt mondani, hogy egy csődtömeg az egész.

Nos, nagyjából ennyi.

Bajnai egy dolgot baszott el, a szocikkal nem szövetkezni kell, hanem az orruk alá dugni a 2009-es papírt, hogy kussoltok és szavaztok.
Ha nem, vissza se jön, a szocik meg majd megoldják a 15%-os pártjukkal a kormányváltást.

Mindezt Bajnainak jól kikommunikálni, hogy az ellenzéki szavazók képben legyenek, min múlik a kormányváltás, aztán megvárni a szavazóik által megszorongatott tökű szocik aláírt papírját.

Na ezt cseszte el Bajnai, de ezt nagyon.

falomb 2013.06.04. 16:20:26

@Pop40: "semmit nem tanultak, és semmit nem felejtettek"

Nem hülyék ezek annyira azért. Mesterházy tudja, hogy Bajnai kénytelen lesz beállni mögé, mert egyedül nem menne semmire. Így a rivális ki lesz ütve, ha pedig így nem nyernek 2014-ben (mert a bizonytalanok nem biztos, hogy átszavaznak az mszp vezette ellenzékre), az sem baj, mert tudja, hogy a második helyet jó eséllyel úgy is hozza az mszp, vagyis nekik megmaradnak a helyeik, az ország érdeke meg másodlagos.

Pop40 2013.06.04. 16:22:35

@reszeg tengeresz:

Kedves elvtárs, húzd már ki a fejed Orbán seggéből, legalább egy pár pillanatra, ha hiányozni is fog addig a szarszag.

Mégis ki a franc szavazna rátok? Nagyjából az összes létező társadalmi réteggel kibasztatok, aki él és mozog. Még Bencsik elvtárs lapjában, a Demokratában is 48% azok aránya, akik SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZT nem szavaznának a szarházi tolvaj pártodra. Ez az arány 1 (!!!!) %-kal marad el a jobbiktól.
Mit gondolsz, ha csak a hozzád hasonló félhülye, retardált narancsbolsik mennek el, elegen lesztek?

www.napi.hu/magyar_vallalatok/milliardokat_vettek_ki_a_fidesz-kozeli_cegekbol_itt_a_lista.555445.html

Ezek vagytok ti, bazdmeg, idióta, tolvaj csürhe, akik remélem jövőre mennek a sittre, és ott is rohadnak meg.

Balt 2013.06.04. 16:22:37

@Pop40: @Szevasztok: Ha van egy kis vér a pucájukban, a közös jelöltekre is beintenek. Van benne kockázat, de ha Bajnaiék mégse jutnak be, kénytelenek lesztek visszatáncikálni hozzájuk idővel. :))

Sir Galahad 2013.06.04. 16:23:52

Szerintem a végén mégiscsak összeállnak ezek. Ez vagy színjáték, vagy az alkupozíció erősítése a tárgyalások előtt, semmi több. Külön ezeknek semmi esélyük, és ezt pontosan tudják.

ob.szerver 2013.06.04. 16:23:59

@Mária:

"Bajnai leszállópályára került, ha ez nem lenne világos."

Akkor lesz világos, ha befejezik a napi 24 órás Bajnai mocskolást és nekilátnak a Mesterházy mocskoláshoz. Addig nem.

Mária 2013.06.04. 16:26:57

@Pop40:

Vicces fiú vagy. Az érzelmeid elvakítanak.

Mi lenne, ha megpróbálnád egy független, külső szemlélő nézőpontjából figyelni, ahogy a szívednek kedves politikus a vesztébe rohan?

Pop40 2013.06.04. 16:27:01

@falomb:

"Bajnai kénytelen lesz beállni mögé"

????

"kénytelen lesz"???? Osztán mégis mér' ???

Bajnai szépen lekommunikálja, hogy a szocik úgy néz ki, jól érzik magukat egyedül, és visszalép. Mégis mi a franc szüksége van neki a parlamentbe jutásra meg a miniszterelnökségre????
Elismert név, bármely cég szívesen látja, sokkal több pénzért, mint amennyit miniszterelnökként keresne, vagy taníthat az usában egyetemeken.

A szocikat meg a kormányváltást akaró szavazók kis pici fecnikre tépik, ha ők basszák el a kormányváltás esélyét.

Mária 2013.06.04. 16:28:29

@ob.szerver:

A leszállópályára kerülésnek nem külső, hanem belső okai vannak. Bajnai kifulladt, elfogyott a mondanivalója.

Balt 2013.06.04. 16:28:31

@Pop40: Fiúk, lányok, jó a műsor, majdnem, mint 2009-ben, amikor a végén kivették a dobozból Baynaut a fülénél fogva. :)))

Fejesrob 2013.06.04. 16:31:45

Öröm nézni hogyan marják egymást a ballibsik:))

A többinek egykutya, mert mindkettő szánalmas, együtt sem lenne sok esélyük.

Az MSZP-nek amúgy teljesen igaza van. Győzni nem győzhetnek, de nagyon nem mindegy, hogy még 2010-hez képest is hatalmasat buknak, hiszen sok pozíciót át kell adniuk Bajnaiéknak. Ráadásul kibújva a Soros-féle libsik hóna alól, elmenve nemzeti irányba még esélyük is lenne, ha nem is 2014-ben.

" Kedden a Terror Háza Múzeumban tart előadást Margaret Thatcherről. Mi az, ami az ő örökségéből a leginkább releváns Közép-Európa és Magyarország számára?

Amit mindenki, de kifejezetten Közép-Európa tanulhat tőle, az nem más, mint az, hogy miután visszaszerezték a közép-európai államok a függetlenségüket, utána ha sikeres társadalmat és gazdaságot akarnak, ahhoz elengedhetetlen a nemzeti büszkeség. Rengetegen félnek a baloldalon a nemzeti büszkeségtől, mert azt gondolják, hogy a hazafiasság a fasizmus melegágya. Ez nonszensz. Sokkal nagyobb az esély a fasizmus kialakulására, ha a hazafiasság normális érzését elnyomják. Thatcher látta ezt, és az ő érve az volt, hogy Hitlert sem a nemzeti érzés elnyomásával győzték le. Hitlert büszke nemzetek győzték le, mint Nagy-Britannia vagy Amerika, és persze a Szovjetunió, ahol szintén az erős nemzeti érzelmek segítettek a nácik elleni mozgósításban."

falomb 2013.06.04. 16:32:02

@Pop40: a kénytelent úgy értettem, hogy ha indulni akar a mozgalma a választáson, akkor egyedül nem megy semmire az új választási rendszerben

Persze visszaléphet, de Mesterházynak ez is tiszta haszon, mert a rivális eltűnik.

A szocikat meg nem fogják széttépni, legfeljebb szidják őket majd egy darabig, ha nem nyernek, ők meg bűnbánóan mosolyogva ott ülnek majd a Parlamentben és felveszik a járandóságokat.

Látható, hogy Mesterházy sem veszi biztosra a nyerést, ezért inkább kinyírja a riválist, és aztán akár nyernek, akár nem, neki úgy is jó, mert az mszp 2. párt marad valószínűleg vereség esetén is, és a rendszer tovább mozdulhat a kétpárti parlament irányába.

Mária 2013.06.04. 16:34:06

@Fejesrob:

"Öröm nézni hogyan marják egymást a ballibsik:))"

Ezzel ütjük agyon az időt, amíg lemegy a Dunán az árhullám, és azon röhöghetünk, hogy Orbánotok elkezdi majd az apadást "Duna-csökkentésként" kommunikálni a közmédiában.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 16:34:07

@Mária: Nem nyilatkoztam Bajnairól, csupán érzékeltettem, hogy Mesterházy viszont nem is volt felszállóágban.
Mondjuk, innentől kezdve tk. mindegy.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 16:35:42

@Mária: Nem nyilatkoztam Bajnairól, csupán érzékeltettem, hogy Mesterházy viszont nem is volt felszállóágban.
Mondjuk, innentől kezdve tk. mindegy.

Fejesrob 2013.06.04. 16:35:57

@Mária: Mintha nektek nem lenne mindegy, hogyan kommunikálja Máriám:)

Orbán a jövő, ti a múlt.

Pop40 2013.06.04. 16:36:34

@Mária:

"Az érzelmeid elvakítanak."

Úgy nézem, te nagyon szocipárti vagy, ami nem is lenne gond, ha nem tűzön-vízen át történne. Amúgy ebben látod lehet hogy igazad van, az érzelmeim elvakítanak.
Csak nehogy így legyen ezzel még több százezer - 1-2 millió kormányváltó szavazó is, mert abból nem jöttök ki jól.

Volt egy "önálló" szoci kormányzás, meg volt egy Bajnai-kormányzás, ahol a szocik aláírt papírral úgy ugráltak, ahogy Bajnai fütyült.
Ennek amúgy eredménye is lett.

Ne akard, hogy a választóknak választani kelljen a két időszak között, mert nagyon megszívjátok.

Változatlanul nagyon érdekelne, mitől is került Bajnai "leszállóágba."

Pop40 2013.06.04. 16:39:05

@Balt:

Ha az ország nem menne tönkre tőletek, tényleg hagynám a fenébe, engem abszolút nem mozgatna a dolog. Nyerjen csak Orbán még egy ciklust, kb a felére lenne az, hogy a saját félidióta szavazói húznák fel az első fára.

Fejesrob 2013.06.04. 16:39:52

@falomb: Teljesen igaza van, mert ha összeáll Bajnaival és nem nyernek, ami borítékolható, saját társai nyírják ki.

Így viszont az MSZP nagy számban biztos ott lesz a 2014-es parlamentben.

Mondják majd:
Bajnai, az meg ki a lófasz, beszélje meg a Sorossal. Előtte is nyitva volt a pálya, nagy lúzer lehet, ha mindössze 2%-ot ért el.

Az ugyanis elég nyilvánvaló, ha a ballibsinek van egy kis esze, akkor az MSZP-re szavaz és nem Bajnaira.

ob.szerver 2013.06.04. 16:41:18

@Mária:

Ha feltételezhető, hogy az anyagi korlátok nélkül működő fideszes háttérintézmények és agytrösztök nálad pontosabban meg tudják ítélni, hogy ki jelent veszélyt a számukra, akkor nem marad más konklúzió, minthogy a saját preferenciáid elfogulttá tesznek.

Zárólejben, Mesterházynak nem fogyott el a mondanivalója, mert olyan még nem volt neki. Fiatalka még, várjon, és tanuljon. Ha Bajnai bukik, szabad a pálya, hogy 4 év alatt elhitesse magárol, hogy miniszterelnöki fajsúllyal rendelkezik, amit ma még nagyon kevesen gondolnak róla.

Mária 2013.06.04. 16:43:30

@estrella negra:

"Mesterházy viszont nem is volt felszállóágban."

Az Ipsos szerint 2010 decembere óta, amikor a népszerűsége a mélyponton volt, bukdácsolva bár, de folyamatosan feljövőben van.

De ha még nem is így lenne, az szerinted előrevetíti, hogy nem is fog feljönni a következő hónapokban, most, hogy a tökölődés után egyértelművé tette, mi a célja?

ob.szerver 2013.06.04. 16:44:05

@Fejesrob:

"Öröm nézni hogyan marják egymást a ballibsik:))"

Na, ez az amit ti felfogni sem tudtok. Egy demokráciában vannak viták, van versengés, vannak ütköző nézetek.

Nem csak egy omnipotens, megkérdőjelezhetetlen, leválthatatlan, tévedhetetlen vezér. Ez a különbség.

Mária 2013.06.04. 16:44:18

@Fejesrob:

"Orbán a jövő, ti a múlt."

Orbán nem a jövő, hanem a menő.

Ha érted, mire gondolok :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.04. 16:45:46

Megértem. Ettől a rettentő karizmatikus figurától én is be lennék tojva.
Veszedelmes egy ábrázata van.

Fejesrob 2013.06.04. 16:47:21

@ob.szerver: Na ja. Kondérharc ez a javából, hiszen nem arról folyik a vita, hogy lehetne pld. jobb a fiataloknak, hanem arról, hogy ki kivel nem kíván osztozni.

Te magadat nézed hülyének?

Pop40 2013.06.04. 16:49:21

@falomb:

"Persze visszaléphet, de Mesterházynak ez is tiszta haszon, mert a rivális eltűnik."

Ha így lépne vissza, persze.
De ha van egy kis esze, mielőtt visszalép, telekürtöli az országot, hogy mi okból lép vissza.

"A szocikat meg nem fogják széttépni, legfeljebb szidják őket majd egy darabig"

Gondolod?:) Szerinted a kormányváltást akaró szavazók mennyire zárják őket a szívükbe, ha miattuk bukik meg a dolog?:)
Nagyjából a hardcore szocifanok maradnak mellettük, más nemigen.
Új szavazókat eddig sem nyertek meg, még idegenítsék csak el a jelenlegiek egy jó részét is, aztán rendben is lesznek. (a szoci szavazók egy jó része is sokkal inkább választja Bajnait.)

"Látható, hogy Mesterházy sem veszi biztosra a nyerést, ezért inkább kinyírja a riválist, és aztán akár nyernek, akár nem, neki úgy is jó"

Ezt én is így látom. Remélem a szavazói "rábeszélik", hogy ezt nem nagyon kéne erőltetni.

Pop40 2013.06.04. 16:51:30

@Fejesrob:

"Az ugyanis elég nyilvánvaló, ha a ballibsinek van egy kis esze, akkor az MSZP-re szavaz és nem Bajnaira."

Na ja, a ballibsik bizonyára majd konzultálnak előtte egy narancsbolsival, hogy mégis kire is szavazzanak, mi lenne jobb Orbán elvtársnak. :)))

Mária 2013.06.04. 16:52:25

@Pop40:

"Úgy nézem, te nagyon szocipárti vagy, ami nem is lenne gond, ha nem tűzön-vízen át történne."

Hogy érted azt, hogy tűzön-vízen át?

*

"Csak nehogy így legyen ezzel még több százezer - 1-2 millió kormányváltó szavazó is, mert abból nem jöttök ki jól."

Nem tartom valószínűnek, hogy Bajnai mozgósítani tudjon 1-2 millió tényleges szavazót, vagyis akár a teljes választásra jogosultak létszámának (8M) egynegyedét, és ezek az emberek mind rá és a pártjára szavaznának.

*

"Volt egy "önálló" szoci kormányzás, meg volt egy Bajnai-kormányzás, ahol a szocik aláírt papírral úgy ugráltak, ahogy Bajnai fütyült."

Nyilván azért képzeli még mindig azt, hogy az egykor, egy másik kérdésben, másféle egyezséget nyomatékosítandóan aláírt papír a mai napig érvényben van, egy teljesen más ügyben, más erőviszonyok és más feltételek között, LOL.

ob.szerver 2013.06.04. 16:53:01

@Fejesrob:

"Kondérharc"

Már írták és el kellene hinned. Bajnai nagyságrendekkel kereshetne több pénz nagyságrendekkel kisebb felelősségért a magánszektorban.

Tudod - és ez biztos meglep, hogy ilyen is létezik - ő nem használta/használja fel a pozícióját maffiavezérként a személyes meggazdagodására.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 16:55:33

Attila a tökéletes.
hehehe..és még mindig nem ette le a fehér ingét csirkepörkölttel.:)

Mária 2013.06.04. 16:55:38

@ob.szerver:

"Ha feltételezhető, hogy az anyagi korlátok nélkül működő fideszes háttérintézmények és agytrösztök nálad pontosabban meg tudják ítélni, hogy ki jelent veszélyt a számukra, akkor nem marad más konklúzió, minthogy a saját preferenciáid elfogulttá tesznek."

Mondd inkább azt, hogy nem tetszik, amiket írok, de észérvekkel nem tudod cáfolni, ezért személyeskedő üzemmódba kapcsoltál.

Fejesrob 2013.06.04. 16:56:01

@Pop40: Számol a ballibsi:

Ha Bajnaira szavazok, simán elveszhet a szavazatom, hiszen nincs második forduló.

Orbánnak az a része tökmindegy, mert Bajnai és Mesterházy együtt biztosan nem győz, ha együtt maradnak az MSZP fogja kapni a csapást.

Orbánt az érdekli, hogy a jobbikos ijedjen meg, ha nem a fideszre szavaz, visszajönnek a libsi-bolsik.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 16:56:02

@Mária: Az ún. népszerűsége most is a béka segge alatt van.
Neked kéne a legjobban tudni, hogy Mesterházy, mint áru eladhatatlan.

Pop40 2013.06.04. 16:56:47

@Fejesrob:

"hiszen nem arról folyik a vita, hogy lehetne pld. jobb a fiataloknak"

De édes, mikor a narancsbolsi aggódik a fiatalokért. :)

„Szögezzük le, hogy a tandíjnak egyetlen dologhoz van köze: ahhoz, hogy valakik elbénázták a magyar gazdaságot, elbénázták annak működtetését, és ennek árát akarják velünk megfizettetni. Magyarország elkövetkező 15-30 évének sikerét a tudás és nem a pénz fogja meghatározni, ezért az egész magyar jövő szempontjából felelőtlen politika a tandíj bevezetése” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a felsőoktatásban tanulók adó formájában 5 és fél év alatt fizetik vissza az államkasszába a rájuk fordított pénzt. „Nem ajándék ez az államtól, hanem beruházás” – húzta alá, hozzátéve: a diplomások egész életük alatt tizennégyszer annyi adót fizetnek, mint a nem diplomások.
(2008. március 1.

2007-2010.orbanviktor.hu/hirek_list.php?item=237

Ezt valami Orbán Viktor nyilatkozta pár éve. Kár, hogy nem ő került hatalomra 2010-ben, hanem egy kommunista tolvaj.

Fejesrob 2013.06.04. 16:57:38

@ob.szerver: Tudom. Azt is írták, hogy nincs zsidó összeeskűvés, sőt azt is, hogy ha Orbánék nem veszik fel az IMF hitelt, két hónapjuk van hátra.

Fejesrob 2013.06.04. 16:58:16

@Pop40: Szerintem maradjunk a témánál.

Mária 2013.06.04. 17:00:52

@Pop40:

"Mesterházy sem veszi biztosra a nyerést, ezért inkább kinyírja a riválist"

Valóban gyilkos dolog tud az lenni, ha a legnagyobb ellenzéki párt elnöke miniszterelnök-jelöltként indul egy választáson.

Vagy lemaradtam valamiről és másféle gyilkolászásra gondoltál?

Netán Bajnai számára életveszélyes fenyegetést jelent, és a meg sem kezdett politikai karrierjébe kerülhet, ha kap egy riválist bal oldalról?

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:02:04

@estrella negra: Ebben a formájában legalább is.
Volna rajta mit dolgozni,hogy eladható legyen.
A beszélőkéje jó,azzal nincs baj.A stílus túlzottan orbánista.Túl kevés benne az emberi és hétköznapi dolog,olyan mint Ayrton Senna.
Túl tökéletes,semmi kihágás,túl jókisfiú,semmi hétköznapi hír,hogy lepisálta volna a parlamentet pl,semmi hír arról hogy tett valami érdekeset,mondjuk bemutatott volna a fidesznek mint Sanyi kapitány.
Jó ez?

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:03:27

@Mária: Bajnai legalább libákat kopasztott,ez teljesen hétköznapi.D

Pop40 2013.06.04. 17:03:30

@Fejesrob:

Ez így, ahogy van, baromság, több okból is.

1, A ballibsi tudja, hogy ha ketten külön indulnak, így is, úgy is veszett fejsze nyele, mert kormányváltás úgy nem lesz, ha minden ellenzéki erő külön indul. Miért ne szavazna akkor a neki szimpatikusabbra?
2, "Ha Bajnaira szavazok, simán elveszhet a szavazatom, hiszen nincs második forduló. "

Ha egyértelmű, hogy nem lesz kormányváltás, onnantól kezdve mitől lenne Bajnai voksa "elveszettebb", mint a szocikra adott voks?

Maximum akkor veszne el, ha Bajnaiék be sem kerülnének a parlamentbe, de még a milliárdokból korrumpált fideszes kv-kutatók sem tudnak olyan jelentést összehazudni, amiben ne lenne meg az 5%-uk, egyéni indulás esetén is.

Az meg, hogy Orbán meg a jobbik hogy nyírják ki egymást, engem őszintén szólva nem különösebben érdekel.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:05:07

@estrella negra: Talán tennie kéne valamit,amivel kegyet nyerhet a népnél.Amivel szimpátiát vált ki erőteljesen.Persze nem az öreg nyugdíjas nyanyókák csókolgatására gondoltam.

Mária 2013.06.04. 17:05:10

@estrella negra:

"Neked kéne a legjobban tudni, hogy Mesterházy, mint áru eladhatatlan."

Pontosan tudom, hogy Mesterházy, mint áru, tökéletesen eladható, bár hozzáteszem, szép szakmai kihívást jelent az eladása.

Másrészt viszont a jó politikai marketing soha nem a személyt igyekszik eladni, hanem mindig a programot.

Pop40 2013.06.04. 17:05:33

@Fejesrob:

Reagáltam arra, amit írtál, méghozzá szó szerint arra. Ennél jobban nem tudok a témánál maradni. (Mellesleg ha jót akarsz a pártodnak, én a helyedben a fiatalokat nem nagyon emlegetném.)

ob.szerver 2013.06.04. 17:06:52

@Mária:

"Mondd inkább azt, hogy nem tetszik, amiket írok, de észérvekkel nem tudod cáfolni, ezért személyeskedő üzemmódba kapcsoltál."

A net (még) szabad, azt írsz, amit akarsz.

Egy hadsereg dolgozik azon a fidesznél, hogy felmérjék, hogy ki jelent veszélyt a számukra, hogy ehhez igazítsák a mocsokkampányukat. Ha azt feltételezem, hogy te nem rendelkezel az ő anyagi és személyi kapacitásukkal, az miért személyeskedés?

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:07:17

@Mária: De a programot személyek képviselik a kettőt nem lehet nem szabad különválasztani semmiképpen.

Fejesrob 2013.06.04. 17:07:52

@Mária: Az biztos, hogy nagyon szép szakmai kihívás. Én tutira nem is vállalnám:)

ob.szerver 2013.06.04. 17:10:19

@Fejesrob:

"Azt is írták, hogy nincs zsidó összeeskűvés..."

Na jó, ez már az összefüggéstelen handabandázás stádiuma nálad, viszlát.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:12:22

@Mária: Másrészt viszont a jó politikai marketing soha nem a személyt igyekszik eladni, hanem mindig a programot.
Válasz erre ;
ki a fenét érdekel a program mikor mindenki tudja hogy hazugság az egész?Viszont a miniszter képét nézegetni kell 4 évig a médiában és a csapból is ő fog folyni.A személye pedig érdekes kell legyen,amiről cikkezni lehet majd (különben az újságírók belehalnak az unalomba).A miniszterelnök egy celeb is egyben.
Gyurcsányon pl tök jókat szórakoztunk.SS

Fejesrob 2013.06.04. 17:12:50

@Pop40: Pedig az a helyzet, hogy a fiatalok nem Bajnaiékért vannak oda.

Ha Bajnai és az MSZP külön indul, Bajnai még a 3%-ot sem éri el, nem hogy az 5%-ot. Nem véletlenül ekkora a pánik.

Pop40 2013.06.04. 17:12:58

@Mária:

Változatlanul nem kaptam választ arra a sokadszorra feltett kérdésemre, MITŐL IS VAN BAJNAI "LESZÁLLÓÁGBAN"?????

"Valóban gyilkos dolog tud az lenni, ha a legnagyobb ellenzéki párt elnöke miniszterelnök-jelöltként indul egy választáson."

Nem, ez bizonyos körülmények között a világ legtermészetesebb dolga.
De nem akkor, mikor a fidesz által eltorzított választási rendszerben csak és kizárólag összefogással lehet nyerni, és az összefogás természetes vezetője Bajnai. Nincs az a kutatás, amiben a többség (nem is vékony többség) Mesterházyt akarná Bajnaival szemben.

Innentől kezdve mikor Mesterházy mégis elindul, az már sima hatalomvágy, nem több.
És azt majd ti megszavazzátok, én tuti nem fogom.

"Netán Bajnai számára életveszélyes fenyegetést jelent, és a meg sem kezdett politikai karrierjébe kerülhet, ha kap egy riválist bal oldalról?"

Ja, hogy ti így képzelitek az összefogást??
Hogy semmi gond, "ha kap egy riválist bal oldalról"?????

Innentől kezdve bocs, úgy értelmeztem, hogy MÁSSAL gondoltátok az összefogást.
Amennyiben a szocik magukkal szeretnének összefogni, sok sikert hozzá.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 17:13:42

@hot-spot: "An empty taxi arrived at 10 Downing Street, and when the door was
opened, Clem Atlee got out." (W. Churchill)
Tökéletes leírása Mesterházynak.

Fejesrob 2013.06.04. 17:13:56

@ob.szerver: Miért lenne összefüggéstelen?

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:16:15

Ennek az országnak egy menedzser kell,abból is a profi fajta.
Van a libáson kívül még egy menedzser a láthatáron?

Pop40 2013.06.04. 17:18:22

@Fejesrob:

"a fiatalok nem Bajnaiékért vannak oda. "

De, egy részük érte. Vannak még jobbikosok, meg lmp és kapcsolt részei - rajongók.

Hogy fideszesek és mszp-sek nincsenek köztük nagyobb számban, azt viszont tutira veheted.

"Ha Bajnai és az MSZP külön indul, Bajnai még a 3%-ot sem éri el, nem hogy az 5%-ot. "

Hahahahahahahaha. :DDDDDDDDD
Na ne röhögtess.
Persze, az E2014, akinek az lmp után a legkisebb az elutasítottsága, nyilván majd be sem jut. Mert ugye a vonzó szoci meg fideszes rivális elszedi tőle a szavazóit. :DDDD
Mibe fogadunk?:DDDDDD

"Nem véletlenül ekkora a pánik."

Hol ekkora a pánik?
Én részemről az elbaszott kormányváltást valóban nagyon sajnálnám, de pánikot nem látok sehol. Én részemről leszavazok Bajnaira, teszek rá, kivel fog össze, kivel nem, a szocik meg csinálnak, amit akarnak, ha ennyi eszük van.

Fejesrob 2013.06.04. 17:19:14

@hot-spot: Ja, a libás profi menedzser. Lsd. Hajdúbét.
"2 hét alatt aláírtam volna Orbán helyében az IMF hitelt"

Ez nem profi menedzser, hanem egy samesz akit odatesznek aláírni.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:19:31

@estrella negra: De CA azért letett az asztalra valamit,míg MA még eddig semmit.

Mária 2013.06.04. 17:19:59

@hot-spot:

"De a programot személyek képviselik a kettőt nem lehet nem szabad különválasztani semmiképpen."

Személyek képviselik, de a programnak kell eladhatónak lennie, azt kell a személyek közreműködésével bemutatni és népszerűvé tenni.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:21:48

@Fejesrob: Lehet hogy jobban jártunk volna ha aláírja OV is.

Egyallampolgar 2013.06.04. 17:21:58

@Pop40:
Szerintem nincs igazad. Bajnai már az új színrelépésekor teljes képzavarba volt. Az MSZP-vel együtt kormányváltás 2014-re egy ostoba ötlet.
A választói többsége is így látja. Ma már látszik, hogy kezdettől fogva saját pártot kellett volna indítania, melynek egyetlen esélye ha a mai palettáról a Szolidaritáson és a Millán kívül nincs partner.

Az MSZP nem akar kormányozni. Próbálták eleget. Belátták, hogy nem megy.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:23:03

@Mária: De Attila még nem elég népszerű.Valamit le kell tennie az asztalra ahhoz,hogy népszerű legyen.
Mit tett ő eddig?

Fejesrob 2013.06.04. 17:24:21

@Pop40: Igen, pontosan így van, a szoci elszedi tőle a szavazatot.

Képzeld magad a helyébe. A butábbja eleve az MSZP-re szavaz, mert ő a logót keresi.

Az okosabbja pedig azt gondolja, ha Mesterházyra szavazok, és a többi is arra szavaz, akár győzhet is. De ha veszít is sok képviselői helye lesz.

Bajnaira a libsik szavaznának inkább, viszont legalább 3-5%-ot elvisz az LMP. Olyan sok libsi viszont nincs, hogy Bajnainak is jusson 7%, ezért jó ha 2%-ot kap.

Valószínűleg az MSZP-ben is hasonlóan kalkulálhattak, azért nem kérnek Bajnaiból.

politikailagnemkorrekt 2013.06.04. 17:24:54

@Pop40: Igen, igen, bégesd csak a "szarkupacot"! Ha neked szarkupac a 4,5%-os jegybanki alapkamat a 7%után, a 3%-os államháztartási hiány a 7-8% után, az évtizedes mélyponton lévő infláció, a megszüntetett túlzott-deficit eljárás, az éves viszonylatban enyhén emelkedő születésszám, a szintén (bár sajnos ez még igen sovány, de legalább 36.000 fővel) növekedő foglalkoztatotti létszám, illetve az utolsó negyedév alapján beindulni látszó gazdasági növekedés, akkor téged nyilván karakterre fizetnek. Ez persze nem baj, hisz legalább neked is van munkád :)!

Mária 2013.06.04. 17:25:24

@hot-spot:

"ki a fenét érdekel a program mikor mindenki tudja hogy hazugság az egész?"

Ezt miből gondolod?

*

"Viszont a miniszter képét nézegetni kell 4 évig a médiában és a csapból is ő fog folyni."

Normálisan működő országokban nem uralja az emberek életét a politika.

*

"A személye pedig érdekes kell legyen, amiről cikkezni lehet majd (különben az újságírók belehalnak az unalomba). A miniszterelnök egy celeb is egyben."

Ne a személyéről cikkezzenek, hanem arról, hogy meg tudja-e valósítani a programját.

Ki ne szeretne végre egy olyan négy évet, ami alatt a politikai rovatok újságírói belehalnak az unalomba?

nusica 2013.06.04. 17:26:02

@Mária: Fostok, legények, mert felismertétek, hogy Mesterházyval akkorát buktok, mint Rottenbiller. Élvezet elnézni az orbánistákat is, akik ezt felismerve most álbaloldaliként imádják Mesterházyt.

Fejesrob 2013.06.04. 17:26:47

@hot-spot: Nem jártunk volna jobban, hiszen Orbánéknak most óriási mozgástere van.

Nézd meg a románokat, most utasította őket az IMF, hogy 10%-al emeljék a gázt.

Pop40 2013.06.04. 17:26:54

@Mária:

Amúgy értelmezd már nekem ezt az ábrát, légy oly kedves.

Különösen az a része érdekelne, amiből leszűrhetem, hogy Mesterházyra nagyobb az igény, mint Bajnaira.

median.hu/kepek/upload/2013-05/2.abra.1300508.png

És mielőtt félreértésbe keverednénk, semmi bajom Mesterházyval. (Legalábbis eddig nem volt.)
De onnantól kezdve, hogy az önös ambíciói miatt hiúsul meg a kormányváltás, már lesz.

Mária 2013.06.04. 17:27:30

@Pop40:

"De nem akkor, mikor a fidesz által eltorzított választási rendszerben csak és kizárólag összefogással lehet nyerni, és az összefogás természetes vezetője Bajnai."

Már miért lenne Bajnai az összefogás "természetes" vezetője?

valaki senki 2013.06.04. 17:29:05

@Mária: Egy kicsit árnyalnám: Az okt. 23.-i "bejelentéshez" képest, talán. Ellenben pl a legutóbbi felmérés alapján, a Fidesz által elvesztett szavazók, illetve a bizonytalanokból szavazókká válók több mit fele már az E14-re szavazna, és csak cca 1/3-az MSZP-re. Hogy az LMP új arcai - Sólyom -Ángyán - menniyt fognak elvinni a FIDESZ-ből az LMP-be, az még kérdés.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:29:51

@Mária: Beütöm a nevét a hírkeresőbe és az összes hírre alig jön ki valami érdekfeszítő vele kapcsolatban.
Na és milyen ember ő egyáltalán?
Nem is ismerjük,nem tudunk róla semmit.A széles tömeg egyáltalán nem ismeri őt.
Ki ez?Mi a hobbija?Mi a kedvenc színe,kajája,állata,akármije?
Érted amit mondani akarok?
Nem tudunk róla semmit,csak hogy ezt vagy azt mondta itt vagy ott nyilatkozott valamit,oszt cső.
A választókat ennél sokkal több érdekelné.
A neje mit csinál pölö?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 17:30:10

@Mária: "Személyek képviselik, de a programnak kell eladhatónak lennie, azt kell a személyek közreműködésével bemutatni és népszerűvé tenni."
Ehhez képest a Fidesz szinte nulla programmal rendelkezett 2010-ben. De tk. mindegy is, mert ami volt, abból se sok minden valósult meg. Ellenben...

Fejesrob 2013.06.04. 17:30:38

@nusica: Azt nem mondanám, hogy most rá is szavaznék, de értékelnék egy olyan MSZP-t, aki kihúzva a fejét az SZDSZ-esek seggéből egy nemzeti baloldali politikát folytatna.

Ahogy az LMP-é is minden tiszteletem.

nusica 2013.06.04. 17:30:44

@Pop40: ugyan már, nélküle is buknátok.

Psyman 2013.06.04. 17:30:53

Bajnai hiteltelen, Mesterházy töketlen, Gyurcsány vállalhatatlan. A háromból egyedül egy töketlennek van reális esélye jelöltnek lenni.

Fejesrob 2013.06.04. 17:31:46

@Mária: Ezt én sem értem az 5%-ával.

_most_ 2013.06.04. 17:32:13

Bajnai mellett szól, hogy ő már volt miniszterelnök és összehasonlíthatatlanul jobb munkát végzett, mint Gyurcsány vagy Orbán.

nusica 2013.06.04. 17:32:49

@Fejesrob: és az LMP favoritját, Daniel Cohn-Benditet is "értékeled"? Mennyire?
Az kétségtelen, hogy Mesterházy nagyságrendekkel tisztább Bajnainál is, Gyurcsánynál is.

Fejesrob 2013.06.04. 17:34:13

@valaki senki: Na igen, erre mondta H. KOvács, hogy nem közvéleménykutatást kell nyerni, hanem választást.

Pop40 2013.06.04. 17:34:23

@Egyallampolgar:

"Szerintem nincs igazad. Bajnai már az új színrelépésekor teljes képzavarba volt. Az MSZP-vel együtt kormányváltás 2014-re egy ostoba ötlet."

Félreértettél, ebben egyetértünk.
Szerintem Bajnai halál feleslegesen kezdett el összefogást gründolni, nem ez a dolga.
Be kellett volna jelentkeznie, hogy ha kellek, itt a papír, hogy megvalósítjátok a javaslataimat, úgy, mint 2009-ben.
Ha nem, nem jövök. És ezzel kész is.
A szavazók meg majd elrendezték volna a többit.

"Az MSZP nem akar kormányozni."

Ebben is egyetértünk, ezt én is így látom, sőt, még "ígyebbül" - meggyőződésem, hogy kifejezetten NEM akarnak kormányra kerülni, és ezért meg is tesznek mindent. (És ebben bizonyos fokig meg is tudom érteni őket, én sem rohannék Orbán mocskát takarítani, miközben minden tele az akadályozó sameszaival, ő meg hátradőlve röhög.)

" Belátták, hogy nem megy."

Na, ez viszont hülyeség. Politikus, meg a belátás. Belátja, hogy neki nem megy. Ja, persze, hogyne. :DDD

Mária 2013.06.04. 17:34:35

@hot-spot:

Egyben tartotta és gatyába rázta a pártját. Majd eljutott oda, hogy egy gatyába rázott párttal tud nekiindulni a 2014-es kampánynak.

Szerintem ez nem kevés egy harmincvalahány éves embertől, akinek nem csak a saját korosztályában, de a "nagy öregeknél" is el kellett érnie, hogy adjanak a szavára.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:34:52

@Psyman: An unalmasan tökéletesre gondolsz?
Sanyi kapitány érdekesebb lehetne,ráadásul lehet hogy Merkelt is felcsípné azt dőlne a lé.DD
Az IMF-s is valami aszott liba.
Olyan kell,aki ezeknek képes benyalni csontig.D
Aki tud a nőkkel bánni és a férfi politikusokkal is.Biszexuális perverz zseni kellene,aki menedzser is egyben és beszél minimum 5 nyelvet folyékonyan.
Van é ilyen jelölt a láthatáron?

_most_ 2013.06.04. 17:35:29

@politikailagnemkorrekt: xd, milyen fidesz propaganda adatok ezek, mennyit nőtt tavaly a gdp?

nusica 2013.06.04. 17:35:39

@Fejesrob: ezt maga Gyurcsány mondta!

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:36:10

@Mária: Ez tény.De ahhoz hogy elnyerje a NÉP kegyét,ahhoz még kevés.Érted?Nem állítom hogy nem lesz belőle egyszer miniszterelnök,de tanulnia kell még ezt a pályát.

Pop40 2013.06.04. 17:36:29

@nusica:

Naná. Amilyen jól és korrupciómentesen kormányoz a fidesz, mindenki rohan rá szavazni jövőre. Azért veri lassan az elutasítottsága a Jobbikét is. :DD

Fiatalok, diákok, manyuposok, trafikosok, tanárok, vállalkozók, mindenki rohan majd Orbán elvtársra szavazni. ;)

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:37:07

@Mária: Figyelj!
Olyan ez mint a VV.
Akivel a néző képes azonosulni valami módon,arra fog szavazni.Az emberek 80% így szavaz majd.A maradék az,aki elolvassa a programot.

Psyman 2013.06.04. 17:37:31

@hot-spot: Fogalmam nincs. Vállalod? XD

Mária 2013.06.04. 17:38:44

@Pop40:

Bocs, de nem az ellenzék leendő vezetőjét keressük, hanem a leendő kormányfőt :)

_most_ 2013.06.04. 17:39:38

@Fejesrob: ja, ezt a fidesz megtapasztalhatta 2002-ben, közvélemény-kutatásokat megnyerték, szerény becslések szerint 2 millióan összegyűltek a Kossuth-téren, aztán a választást meg szépen elbukták :D

Pop40 2013.06.04. 17:39:51

@Mária:

Már felsoroltam egyszer, olvasd vissza, nem írom le újra.
Itt megtalálod: @Pop40:

Ja, meg ezért:

median.hu/kepek/upload/2013-05/2.abra.1300508.png

Nagyjából pont nulla érv szól Mesterházy mellett Bajnai ellenében.

nusica 2013.06.04. 17:40:12

@Pop40: hiába röförésztek. Mindent bedobtatok világszerte, és Orbán toronymagasan vezet. Ennyit értetek, ennyit értek.

Pop40 2013.06.04. 17:41:23

@Mária:
Ne fárassz, nagyon kérlek.

Bár hogy ti mit kerestek, azt ezek után valóban nehéz kihámozni.

nusica 2013.06.04. 17:41:47

@_most_: könnyen lehet, hogy a Fidesz bukik jövőre. De még egy akkora eltaknyolás, amekkora a tied volt 2010-ben, többé nem lesz a világtörténelemben ;)

Pop40 2013.06.04. 17:42:25

@nusica:

Igen, toronymagasan vezeti az elutasítottak listáját.

Én a helyedben óvatosabb lennék azért, kedves elvtárs, nehogy meglepetés érjen jövőre:)

_most_ 2013.06.04. 17:43:27

@nusica: nem a fidesz vezet, vagy Orbán a következő választásokon már egyszemélyes pártként indul? :D

Pop40 2013.06.04. 17:44:16

@_most_:

Ez igaz, de abból a tömegből szerinted mennyi maradt mostanra? ;)

Valahogy a 90-es átlagéletkorú birkamenetesek már mintha nem tűnnének annyira életképesnek. :DDD

nusica 2013.06.04. 17:44:38

@Pop40: te ismered a választási szabályokat, elvti? Nem úgy nézem.
Amúgy sajnos hazudsz, Gyurcsányod áll az elutasítottság élén.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:45:31

Gatyába rázta a pártját.Hát vazz,én is gatyába ráztam a cégem,egész 2012 arra ment rá hogy optimalizáljak és sokktalanítsam magamat.
Ez aztán nem nagy durranás,el ne ájuljak már hogy Attila gatyába rázta az elbaszott pártját.Ez kurva kevés.Aki ezzel elégedett,az hülye.
Akkor már inkább a Bajnai,belőle kinézem hogy bi..és még sok minden perverzitást,ami szükséges ahhoz,hogy ez az ország ne merüljön el a zombi állapotban a poshavány tengerén.
Neki szerintem csak egy jó álca a jó kisfiús kinézet,bár ugyan ez Attilára is igaz lehet akár.
Hát nem tudom basszátok meg,tényleg nem tudom.Van még egy évük,hogy csináljanak valami olyat,amitől szimpatikusak lesznek nekem,és az ország többi emberének is.

nusica 2013.06.04. 17:46:34

@Pop40: az Operánál mekkora birkatömeg tombolt? Tízezres? :D Taknyoltatok megint... :D

Pop40 2013.06.04. 17:50:15

@Fejesrob:

"Az okosabbja pedig azt gondolja, ha Mesterházyra szavazok, és a többi is arra szavaz, akár győzhet is. De ha veszít is sok képviselői helye lesz."

Na és? Ha tegyük fel, a kormányváltás bukott ügy, mennyiben érdekel engem, mit csinál Mesterházy, mikor leszavazok Bajnaira?

"Bajnaira a libsik szavaznának inkább, viszont legalább 3-5%-ot elvisz az LMP."

Francokat, épp ezért szakadt az LMP. Aki Bajnait támogatta, az ment vele, és leszavaz rá, meg a vele szövetkező PM-re.
Aki meg nem, az eleve se szavazott volna rá.

"Valószínűleg az MSZP-ben is hasonlóan kalkulálhattak, azért nem kérnek Bajnaiból."

Hogy a szocik hogy kalkulálnak, magasról leszarom. Ha miattuk meghiúsul a kormányváltás, az én szavazatom egy életre elveszítik, az tuti. Jövőre meg leszavazok Bajnaira, ha a szocik is vele indulnak, jó, ha nem, nem.

_most_ 2013.06.04. 17:50:40

@nusica: 2010-ben nagyot bukott az mszp, de hát ez legyen az ő gondjuk, inkább az a probléma, hogy az ország is nagyon sokat vesztett ezzel a fidesz rezsimmel.

Pop40 2013.06.04. 17:53:25

@nusica:

Drága elvtárs, mikor láttál te tízezresnél nagyobb balos tüntetést az országban?

Ehhez képest eddig 2 (kettő) alkalommal sikerült nyernetek, egyszer a kisgazdikkal összefogva, egyszer meg úgy, hogy a szocikkal tele volt mindenkinek a töke.

Tüntetni én sem voltam még soha, mert feleslegesnek tartom.
Én szavazni járok, azzal többre megyek.

Igencsak gyenge lehetsz értelmileg, ha abból következtetsz a leendő nyertesre, hogy kinek mennek ki többen a tüntetésére. :DDDD

nusica 2013.06.04. 17:53:51

@Pop40: értsd már meg végre, ELVI LEHETETLENSÉG lesz megtudnod, hogy MIATTUK vesztettetek ismét borzalmasan, és nem mondjuk amiatt az undorító világkampány miatt, amit csináltok. Speciel épp Bajnaiba szorult annyi ész, hogy felfedezze ennek a mocskos módszernek a kontraproduktivitását.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 17:55:40

Ha ez segítség egy kicsit,akkor a következő az észrevételem (de mivel ez nyilvános,így a jobbosok ugyan úgy olvasni fogják).
Amikor anno OV és GYF vitája volt a televízióban és OV azt mondja hogy megemeljük a minimálbért 100 ezer ft-ra,akkor GYF-nek volt egy kurva őszinte elszólása,ami miatt véleményem szerint az mszp választásokat nyert.Emiatt az egyetlen őszinte elszólása miatt,és mert alapjában véve az emberek törődésre vágynak és olyan vezetőre,aki vezeti őket és nem az orruknál fogva és nem a szakadék szélére.No ezt a "törődést" kapják meg többnyire a baloldaltól de ez világszerte így van.
A jobboldal sorsa az,hogy rendbe tegye ami ezzel a törődéssel jár.)
Pech,de ez van.:)

nusica 2013.06.04. 17:55:48

@_most_: sokat vesztett, ez nem vitás. TI SZABADÍTOTTÁTOK AZ ORSZÁGRA ORBÁNT! A választó nem annyira hülye, hogy ezt megbocsássa nektek!

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.04. 17:55:52

@nusica: " az Operánál mekkora birkatömeg tombolt? Tízezres? :D Taknyoltatok megint... :D "
Azt egy darabig biztos nem fogjuk még elfelejteni :D Azzal volt tele a baloldali média, hogy ha akkora (30 ezres) tömeg összegyűlik, az már nagyon nagy szó, tulajdonképpen lehet mondani, hogy az már kifejezi az emberek közhangulatát. Hát már az Oktogontól az Operáig állt a tömeg... Utána pár héttel később meg magyarázhatták, hogy az Andrássy utat betöltő több 100 ezres tömeg, az nem is nagy, a 10 milliónak csak x százaléka... :D

Legalább olyan jó volt, mint a szakdoga ügy (egyik héten azt, hogy micsoda ember, aki ilyet csinál, a másikh éten meg azt, hogy nem is akkora baj ez, mindenki így csinálja) :D

Pop40 2013.06.04. 17:56:56

@nusica:

"Amúgy sajnos hazudsz, Gyurcsányod áll az elutasítottság élén."

Legalább a saját pártlapodat ne hazudtolnád meg, drága elvtárs.

Üsd fel a múlt heti Demokratát.
Ott van benne a legelutasítottabb 2 párt: 49% Jobbik, tőle egy (azaz 1) százalékkal lemaradva 48%-kal a fidesz.

És ez fideszes pártlap, fideszes intézet felmérése.

Ha már hülyeségeket akarsz beszélni, legalább nézz utána előtte.

nusica 2013.06.04. 17:57:08

@Pop40: 2010-ben volt a Mohácsotok. Kész, vége, 150 évre sós kútba tett benneteket a magyar nép.

nusica 2013.06.04. 17:58:03

@Pop40: kértelek, hogy ne hazudozz. Élő személyek elutasítottságáról beszéltünk, nem pártokéról.

_most_ 2013.06.04. 17:59:45

@nusica: ja valószínűleg a fideszt elutasítják az emberek, de Orbánt nem, tényleg ki kéne lépnie a pártból csak visszahúzzák :D

Pop40 2013.06.04. 17:59:47

@nusica:

Ezt szerintem nem nekem akartad írni.

"értsd már meg végre, ELVI LEHETETLENSÉG lesz megtudnod, hogy MIATTUK vesztettetek ismét borzalmasan, és nem mondjuk amiatt az undorító világkampány miatt, amit csináltok."

Nem tudom, mi ez a királyi többes, én semmiféle kampányt nem csinálok. Soha nem voltam sem politikus, sem politikai szervezet tagja, s nem is tervezem.

"Speciel épp Bajnaiba szorult annyi ész, hogy felfedezze ennek a mocskos módszernek a kontraproduktivitását."

Ehhez nem tudok hozzászólni, mert nem tudom, miről beszélsz.

nusica 2013.06.04. 18:00:20

@Ellenőrző QR kód: az a röhejes ezekben, hogy ha ők bégetnek az utcán, az "tízezer bátor, gondolkodó ember spontán, demokratikus seregszemléje" (a valóságban: 5 ezer), míg ha a kormánypárt vonultat fel félmillió embert, az ötszázezer antiszemita dög.

Pop40 2013.06.04. 18:00:38

@nusica:

Persze, persze. :)
no comment. :)

nusica 2013.06.04. 18:01:06

@Pop40: Bajnai élő személy, nem "mi", hanem "ki".

Pop40 2013.06.04. 18:01:39

@nusica:

Afene.
Pedig esküdni mertem volna, hogy jövőre pártokra szavazunk majd.

nusica 2013.06.04. 18:02:00

@Pop40: szeretném ezt a mosolyt jövőre is látni az akkori nickneved ajkán.

Pop40 2013.06.04. 18:03:07

@nusica:

szuper, kösz.

sikerült a leglényegesebb hozzászólásom leglényegesebb részére reagálnod.

_most_ 2013.06.04. 18:03:16

@nusica: ne kisebbítsük a tényeket, volt az két millió ember is, mondjuk az Észak-Koreai békemeneten sokkal többen voltak, van még mit tanulnia Orbánnak :D

nusica 2013.06.04. 18:03:30

@Pop40: ne terelj, ne hazudj. Személy szerint Orbán elutasítottságáról beszéltél, pedig a 6-os villamos a Körtér fele megy. (Csak hogy "érvelésedet" bemutassam.)

nusica 2013.06.04. 18:04:17

@_most_: beégtetek, most már vinnyogtok is, nemcsak hazudtok :)

vajdasagi 2013.06.04. 18:05:02

@Mária: "Vicces fiú vagy. Az érzelmeid elvakítanak.

Mi lenne, ha megpróbálnád egy független, külső szemlélő nézőpontjából figyelni, ahogy a szívednek kedves politikus a vesztébe rohan?"

Máris, Ön is vicces. Mi lenne, ha megpróbálná Ön egy független, külső szemléló nézőpontjából figyleni azt, ahogy jelenleg az országunk a vesztébe rohan?

Mit számít ehhez képest 1-1 ember sorsa?

nusica 2013.06.04. 18:05:18

@_most_: akkor ne legyél büszke a ti százötven öntudatos rokitokra!

Pop40 2013.06.04. 18:06:02

@nusica:

"Akkori nicknevem"?:)

Nekem, veletek ellentétben egy nicknevem van, ez.

Ugyanis veletek ellentétben nekem világos, hogy nem attól nyer meg az általam preferált erő egy választást, hogy én a neten 23 nicken próbálok meg többnek látszani.

Ami új nicket láttam mostanában itt, az amúgy mind pár hozzászólásos, párnapos nick volt, és mit ad isten, mind narancsbolsi dumát nyomott.

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.04. 18:07:02

@nusica: Igen, igen :)
És a baloldali tüntető az mind intelligens gondolkodó, a jobboldali az meg egy bunkó banda. Ha a baloldali ember tüntet, akkor az mindig jogos, ha a jobboldali, akkor annak ezer oka van (agymosott, fideszdroid, fizetett üntető, stb stb), csak az az egy nem, hogy igaza van.

Szánalmas társaság. És butábbja tényleg el is hiszi, hogy majd nyilatkozik párszor az éppen aktuális vezető, és simán nyernek. Ezek lesznek azok, akik a választás másnapján itt fognak őrjöngeni, és nem győzik majd hangoztatni, hogy fel kéne akasztani minden magyart...

Pop40 2013.06.04. 18:08:18

@nusica:

Tanulj már meg olvasni, jó?

Én erről beszéltem: @Pop40:
Hol látod te ebben leírva Orbán elutasítottságát?

Mondjuk a saját vakhitű birkáin kívül rühelli mindenki, de az más tészta. :)

Pop40 2013.06.04. 18:10:31

@Ellenőrző QR kód:

"Ezek lesznek azok, akik a választás másnapján itt fognak őrjöngeni, és nem győzik majd hangoztatni, hogy fel kéne akasztani minden magyart..."

Volt egy banda, aki a választás másnapján őrjöngött, tudod kik voltak? 2002-ben történt.

Jöttek azzal, hogy a balosok elcsalták azt a választást, amit az Ő BELÜGYMINISZTERÜK szervezett. :DDDDDDDDDD

Ekkora öngólokat nem kéne azért rúgni, le fognak cseszni a központban.

_most_ 2013.06.04. 18:11:44

@Ellenőrző QR kód: xd, a választási vereség utáni őrjöngés a fidesz stílusa leginkább, gondolom ha veszítenek, megint kivonulnak majd a parlamentből, mernék ezt megcsinálni egy igazi munkahelyen, persze fogalmuk sincs milyen is egy igazi munkahely :D

Szevasztok 2013.06.04. 18:14:16

@Fejesrob: "Számol a ballibsi:

Ha Bajnaira szavazok, simán elveszhet a szavazatom, hiszen nincs második forduló. "

Ha nincs közös jelölt, akkor az egyénire adott szavazat így is-úgy is elveszik, viszont listán meg mindenképpen számít. Szóval hibás a logikád...

Mária 2013.06.04. 18:15:28

@hot-spot:

"De ahhoz hogy elnyerje a NÉP kegyét,ahhoz még kevés."

Kegyét?

Szerintem nagy hiba lenne bárkinek a kegyét keresni. Ha kell a népnek egy program, ami valószínűleg élhetőbb országot ígér annál, mint ami most van, akkor a nép ismerje meg és támogassa a programot.

Ha meg a nép azt akarja, hogy a kegyeiért versengjenek, mert még mindig nem tanult a saját közelmúltjából, akkor menjen oda, ahol ezt kínálják, és vessen magára.

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.04. 18:15:53

@Pop40: @_most_: Az őrjöngők alól simán ki lehetett volna húzni a szőnyeget egy szimpla újraszámolással. De ez valamilyen rejtélyes ok miatt nem történt meg, hanem a szavazatokat a törvény által rögzített idő letelte után kínos gyorsasággal megsemmisítették.

_most_ 2013.06.04. 18:16:24

@Ellenőrző QR kód: ezt a gondolatmenetet nem kéne csak a tüntetőkre korlátozni, a jobboldali emberekről általánosságban elmondható, hogy bunkó, agymosott fideszdroidok :D

Mária 2013.06.04. 18:17:24

@Pop40:

"Nagyjából pont nulla érv szól Mesterházy mellett Bajnai ellenében."

Nekem mégis úgy tűnik, hogy nem Mesterházy, hanem Bajnai pánikol.

_most_ 2013.06.04. 18:20:37

@Ellenőrző QR kód: Mondjuk ilyen alapon a trafikügyet is el lehetne fojtani ha nyilvánosak lennének a pályázatok...

Mária 2013.06.04. 18:20:38

@hot-spot:

"Ez aztán nem nagy durranás,el ne ájuljak már hogy Attila gatyába rázta az elbaszott pártját.Ez kurva kevés.Aki ezzel elégedett,az hülye."

Részeredménynek nem rossz.

Van egy jelöltünk, aki már gatyába rázott egy pártot, meg van egy másik jelöltünk, aki még sose rázott gatyába egy pártot.

Melyik van előrébb a tapasztalatokban?

Pop40 2013.06.04. 18:21:29

@politikailagnemkorrekt:

Na fussunk neki ennek a maszlagnak.
Gondolom, best of Magyar Nemzet, ugye?:)

"Ha neked szarkupac a 4,5%-os jegybanki alapkamat a 7%után,"

Nézd meg a kinti jegybanki alapkamatokat. Segítek, nulla százalék körüliek. Ez az egy oka, amiért Orbánék bóvli papírjait el lehet adni, mert ezen van egyedül hozam, meg a külföldi részvényeken. (persze ami a vevőnek hozam, az nekünk kiadás, de narancsbolsikat ez nem kell, hogy zavarja.)

"a 3%-os államháztartási hiány a 7-8% után,"

Francokat, a hiány kb ugyanott áll, ahol Bajnai átadta a kormányzást, csak azóta lenyúltak 3000 milliárdnyi manyupot, ami elvileg erre lett fordítva. Fideszbolsik persze szeretik ezt elfelejteni.

"az évtizedes mélyponton lévő infláció"

Nyugaton is épp ugyanott van. Itthon egyszerűen a rezsicsökkentés lenyomta az inflációt, hű de jó. Ahol hatósági árakkal operálnak, előfordul ilyen. Menj el É-koreába, szeretni fogod, 0 közeli az inflációjuk. Mondjuk a gazdasági növekedésük is annyi. Pont, mint a miénk.

"a megszüntetett túlzott-deficit eljárás,"

Igen, Orbánéknak a "nemmegszorításokkal" csak sikerült letolni azt a fránya deficitet.:)
Mert ugye "ne a zemberek fizessék meg..."

"az éves viszonylatban enyhén emelkedő születésszám,"

Hazugság. Évtizedes mélyponton volt, maximum onnan jön lassan felfelé, ha jön. Ez aztán a siker.

"növekedő foglalkoztatotti létszám,"

ja, közmunkásokkal, meg nem regisztrált álláskeresőkkel kozmetikázott adatok alapján.

"illetve az utolsó negyedév alapján beindulni látszó gazdasági növekedés"

Igen, az beindulni látszik.
Tessék, itt a pár napos link, hogy mennyire beindul a gazdaság.

www.portfolio.hu/gazdasag/tovabb_zuhannak_a_beruhazasok.184643.html

Tovább zuhannak a beruházások
Az előző negyedévhez képest 3,8%-kal esett vissza a beruházások volumene az év első három hónapjában. Az éves zsugorodás mértéke 8,7%, ennyire kedvezőtlen számot ebben az évtizedben csak egyszer, a pénzügyi válság mélypontján (három éve) jelentett a KSH. Ezúttal még az amúgy elfogadhatóan szereplő feldolgozóipar is gyászos eredménnyel rukkolt elő.

www.portfolio.hu/gazdasag/ot_helyet_esett_vissza_magyarorszag_versenykepessege.184596.html

Magyarország számára szomorú hír, hogy öt helyet csúszott vissza, még Ukrajna is elénk került.

Beruházások -8%, Ukrajna előz versenyképességben, erre aztán büszke is lehetsz, narancsbolsi.
Igen, erre mind képesek vagytok.
A magyar narancsbolsi jobban teljesít.

Pop40 2013.06.04. 18:22:39

@Ellenőrző QR kód:

Igen, ez nagy hiba volt.

De ettől a tény még tény, eddig egy őrjöngés volt választás után, és az nem a baloldalhoz kapcsolódik.

Fejesrob 2013.06.04. 18:23:19

@Szevasztok: Szerintem a te logikád a hibás, mert az MSZP-nek egy egyéni és egy listás szavazat többet ér, mint a megbukó közös jelöltre adott egyéni és egy közös listás.
Egyéni így is úgy is megbukik, kihúzva.
A listán viszont nem kell osztozni.

Nyilván nem véletlenül nem akarnak Bajnaival közösködni.

Persze, ha az MSZP-ben is mindenki olyan rózsaszínben látná a világot mint egyes Bajnai fanok, nyilván nem jutna ilyen az eszükbe.

Arra már alig hivatkozom, hogy az MSZP-ben ismerik Bajnai hátterét is, akik tuningolják.

Mária 2013.06.04. 18:24:18

@nusica:

"sokat vesztett, ez nem vitás. TI SZABADÍTOTTÁTOK AZ ORSZÁGRA ORBÁNT! A választó nem annyira hülye, hogy ezt megbocsássa nektek!"

Szerintem a választók szabadították az országra Orbánt.

Vagy tévedek?

Pop40 2013.06.04. 18:25:03

@Mária:

"Bajnai pánikol"???

És mégis hol pánikol? Mutass már kérlek egy linket, képet, bejegyzést, vagy bármit erről!

Vagy ez ugyanolyan alaptalan duma, mint amire azóta sem válaszoltál? Tudod, a Bajnai-lejtmenetes szöveg, amit alátámasztanod nem túlzottan sikerült.

_most_ 2013.06.04. 18:26:12

@Fejesrob: elfelejtett explicit leírni, hogy Bajnait Soros támogatja, meg hogy ezért cserébe az összes trafikot kéri, meg egy stadiont a kertjébe :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 18:29:06

@Mária: Tk. miben is nyilvánul meg, hogy... izé... gatyába rázott egy pártot?
Ha már itt tartunk.

Mária 2013.06.04. 18:32:27

@estrella negra:

Fentebb van egy link egy origo-s cikkre Mesterházyról. Keresd vissza.

Fejesrob 2013.06.04. 18:34:44

@Pop40: Én úgy látom, te pánikolsz. Persze nyilván Bajnai is. Ha rövid időn belül nem mutat fel valamit, dobhatják és inkább az MSZP egységét támogatják.

Fejesrob 2013.06.04. 18:35:36

@_most_: Nem, téged a kertjébe. Persze fel kell venned egy piros csúcsos sapkát:)

Pop40 2013.06.04. 18:35:47

@Mária:

"Van egy jelöltünk, aki már gatyába rázott egy pártot,"

Ha az gatyába rázás, hogy a világ legbénább-legkorruptabb kormánya mellett ugyanúgy áll, mint 3 éve... Nincsenek túl nagy elvárásaid. :DD

"meg van egy másik jelöltünk, aki még sose rázott gatyába egy pártot."

Nem, ő egy országot rázott gatyába.

De elismerem, a párt tényleg fontosabb. :)

Pop40 2013.06.04. 18:39:20

@Fejesrob:

Nem, én dühös vagyok. Nagyon nem ugyanaz.
Idegesít, hogy a világ legbénább és legkorruptabb kormánya azért marad hatalmon, mert egy ellenzéki pártelnököcske nem bír a hatalmi ambícióival, amit amúgy az égvilágon semmi nem támaszt alá.

Semmi közöm Bajnaihoz, nem ismerem, nem is láttam soha, nem vagyok tagja és nem is leszek sem az ő, sem más politikus szervezetének.
Miért is kéne pánikolnom, hacsak nem azért, mert esetleg Orbánnak lesz még 4 éve szétverni az országot?

vajdasagi 2013.06.04. 18:41:23

@Mária: "Van egy jelöltünk, aki már gatyába rázott egy pártot, meg van egy másik jelöltünk, aki még sose rázott gatyába egy pártot.

Melyik van előrébb a tapasztalatokban?"

Hát a Bajnai egy országot kormányzott másfél évig, és nekem úgy tűnik, hogy ezenköben nem lett enyves a keze. Nem volt trafikmutyi, meg földmutyi, meg nyugdíjpénztár-lenyúlás. Nem volt Közgép-szerű állami megrendelési nyeréssorozat. Sőt, mintha a készülőfélben levő Sukoró-mutyit is ők állították volna le. Pedig abban kb. 2 nagyságrenddel kevesebb lopás volt készülőfélben.

Mária, Önnek az a baja, hogy Bajnain nem talál fogást. Vagy tévedek?

Marad a debilis libázás, meg ez. Javítson ki, ha tévedek.

Pop40 2013.06.04. 18:42:15

@Fejesrob:

" az MSZP-ben ismerik Bajnai hátterét is, akik tuningolják."

Hűha! Mesélj, milyen Bajnai háttere?
Közgép Lajos támogatja lopott közpénzből?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.06.04. 18:44:14

@Mária: "Másrészt viszont a jó politikai marketing soha nem a személyt igyekszik eladni, hanem mindig a programot. " - innen látszik, hogy lövésed sincs sem a politikáról, sem a politikai marketingről. george w. bush azzal a mondattal nyert al gore előtt, hogy megkérdezte a választóktól: "vele, vagy inkább velem inna-e meg egy pohár sört?". lásd még a sokat emlegetett: vásárolna-e ettől az embertől használt autót c. fejezetet.

a politika a személyekről szól, semmi másról.

"Mondd inkább azt, hogy nem tetszik, amiket írok, de észérvekkel nem tudod cáfolni, ezért személyeskedő üzemmódba kapcsoltál." - mivel téged a fideszesekhez hasonlóan egyáltalán nem érdekelnek az érvek és a tények, viszonylag nehéz másképp vitatkozni veled. mantrázod a hülyeségeid. mesterházy egy korrupt, tehetségtelen, gazdaságot és társadalmat szétverő fidesszel szemben nem tud 10%-on belüli különbségre SEM felzárkózni. ez lenne a pártépítés? ha a csapatom rúg 3 gólt, de kap 5-öt, akkor az egy jó csapat?

a választást továbbra is a bizonytalanok döntik el, ahogy mindig. ezek között bajnai előnye vitathatatlan, innentől kezdve nem kell meglepődni, hogy a fidesz is inkább mesterházyt akarja kihívónak, ahogy anno az lmp-t istenítették, amiért nemet mondott bajnainak (hozzáteszem: a szavazói nem, azok átmentek a pmp-vel együtt).

korábban gyurcsánnyal játszották ezt, szili katalin volt a hiteles baloldali politikus, meg korábban szűrös mátyás. te is beszoptad, hogy bajnai esélytelen, hát mit mondjak: van ilyen.

Pop40 2013.06.04. 18:45:32

@vajdasagi:

"Mária, Önnek az a baja, hogy Bajnain nem talál fogást. Vagy tévedek?"

Nem, nem tévedsz.
Már én is órák óta kérdezgetem, mi is Bajnaival a gond, de még nem sikerült válaszolnia, pedig azt is belinkeltem, kit milyen arányban támogatnak a szavazók.

Bezzeg a Mesterházy, ő aztán tuti, mert sikerült stagnáltatnia a párt támogatottságát egy olyan időszakban, mikor egy döglött macskára is leszavaznának az emberek.

Fejesrob 2013.06.04. 18:49:05

@Pop40: Soros támogatja. Nem tudtad? Most már tudod. Az SZDSZ visszaszorult hátsóudvara dolgozik az érdekében: Haraszti, Demszky.

Szevasztok 2013.06.04. 18:49:49

@politikailagnemkorrekt:
Csak azokra reagálok ami alapján világos, hogy HALVÁNY lila gőzöd sincs amiről beszélsz.

"Ha neked szarkupac a 4,5%-os jegybanki alapkamat a 7%után"

Az alapkamat az nem EREDMÉNY hanem ESZKÖZ (a jegybank jóformán egyetlen eszköze). Ez olyan, mintha azt mondanád egy kőművesre, hogy milyen jó szakember, mert új a betonkeverője.

" az évtizedes mélyponton lévő infláció"

Recesszióban az infláció általában magától esik. Tehát ez egy KÖVETKEZMÉNY és megint nem eredmény.

Szevasztok 2013.06.04. 18:52:25

@Mária: "Szerintem a választók szabadították az országra Orbánt.

Vagy tévedek?"

Igen. A legtöbbet OV kétharmadáért GyF és pártja tett. (GyF hogy nem mondott le 2006-ban a pártja meg hogy nem zavarta el akkor.)

Szevasztok 2013.06.04. 18:54:36

@Fejesrob: "A listán viszont nem kell osztozni. "

A listán akár külön indulnak, akár együtt kb. ugyanannyi mandátumon kell osztozkodniuk (gondold át), szóval ez nem érv.

zobod 2013.06.04. 18:55:48

@Szevasztok: "Az alapkamat az nem EREDMÉNY hanem ESZKÖZ" - ha csak szándék kérdése, akkor Simor miért nem támogatta a csökkentését, miféle érdeket képviselt az az ember egy magyar közintézmény élén?

Mária 2013.06.04. 18:58:52

@Szevasztok:

Nem azért nyert a Fidesz 2010-ben, mert GyF nem mondott le, hanem azért, mert hazugságokkal manipulálták az embereket.

Az MSZP sara ebben szerintem annyi volt, hogy képtelenek voltak kezelni a tömény mocskot, amit a Fidesz rájuk eresztett.

Pop40 2013.06.04. 18:59:11

@Fejesrob:

"Soros támogatja. Nem tudtad? Most már tudod."

Hű, te jó isten. És ez amúgy tilos? Vagy törvénytelen?
Úgy emlékszem a honlapjukon a támogatásaik eredete fillérre pontosan fel van tüntetve.

Tudtommal mellesleg Csányi is utalt neki pár millát, ahogy Vityának is.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.06.04. 19:00:51

Bóvlista fideszesek!
A trafikmutyinál ékesebb bizonyítéka a sunyi, aljas, szarházi, tolvaj működéseteknek nincs !
Teljesen kilóg a lóláb, de a ti "nagy magyar, nemzeti, keresztény" létetekbe ez simán belefér és tisztességes.
Az asszonyverés, a földmutyi, az ócsai gettó, a választási törvény, szarkotmány, a Közgép pénzszivattyú....stb melegíti álszent, simlis, gonosz lelketeket.

Orbán banda takarodj a szocik után!

Mária 2013.06.04. 19:01:57

@vajdasagi:

"Marad a debilis libázás, meg ez. Javítson ki, ha tévedek."

Nem libáztam, kedves vajdasági, úgyhogy jobban tenné, ha Ön meg cserébe nem hazudna, ha érvei nincsenek.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.06.04. 19:02:08

@Mária: á, tehát egy kő-mszp fan tetszik lenni.. az mszp azért bukott, mert rosszul kormányzott a 8-ból 7 éven át. mert volt egy hagyó, egy hunvald, egy zuschlag. vagy őket is a fidesz-hazudta? a saját hibákat ugyanis nem közömbösíti, ha az ellenfél hazudik - mint az eredmény is mutatja. a politikától való elfordulás, a "se balra, se jobbra" mentalitás az mszp-t ugyanúgy minősíti, csak te ezt nem látod. de ettől másnak még nem kell (és nem is fog) az mszp-re szavazni.

Pop40 2013.06.04. 19:02:10

@Mária:

"Az MSZP sara ebben szerintem annyi volt, hogy képtelenek voltak kezelni a tömény mocskot, amit a Fidesz rájuk eresztett."

Ma már tanácsoltam valamelyik narancsbolsinak, hogy ha jót akar a pártjának, ne nagyon emlegesse a fiatalokat.

Most meg neked tanácsolnám, hogy ha híveket akarsz a szociknak szerezni, ilyen jellegű bölcsességeket, mint amit most megeresztettél, ne nagyon terjessz szélesebb nyilvánosság előtt.
(Igen, a fidesz benne volt vastagon, de bőven volt ám ott más is.)

Mária 2013.06.04. 19:03:27

@Pop40:

Majd hozzád járok tanácsért.

Biztos úgy lesz :D

balage_81 reloaded (törölt) 2013.06.04. 19:03:48

@Fejesrob: akár a kormányzati teljesítményével is lehetne vitatkozni, már ha tudnál. mert ugye egy simicskához képest hol van egy soros, akitől orbán is ösztöndíjat kapott. nevetséges a kettős mércéd.

Pop40 2013.06.04. 19:04:11

@Mária:

Ha már érveket reklamálsz rajta

1, alátámasztanád végre, mitől is van lejtmenetben Bajnai?
2, kommentálnád végre, mit látsz az alábbi képen? Kb negyedszerre kérdem.

median.hu/kepek/upload/2013-05/2.abra.1300508.png

Csak ha már érveket kérsz számon mástól, ugyebár. Mert azt ma tőled nem nagyon láttam.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 19:04:24

@Mária: Van egy jelöltünk, aki már gatyába rázott egy pártot, meg van egy másik jelöltünk, aki még sose rázott gatyába egy pártot.

Melyik van előrébb a tapasztalatokban?
Válasz erre;
Hát szerintem a Bajnai előrébb van a tapasztalok terén mindenképp.
Attilának még érnie kell.

Fejesrob 2013.06.04. 19:05:37

@Szevasztok: Szerintem is Ferinek köszönhető a dolog. Javasoltam is annak idején a fórumokban, hogy válasszák meg tiszteletbeli fideszessé. Megérdemli.

Mária 2013.06.04. 19:05:53

@balage_81 reloaded:

Része a fideszes mocsokkampánynak.

Ugye ezt te is tudod?

Pop40 2013.06.04. 19:06:13

@Mária:

Igazad van, fölösleges is. Terjeszd csak, minél szélesebb körben, hogy a szoci kormány maga volt a megtestesült kánaán Bajnai előtt.

Tuti sok szimpatizánsod lesz.:DD Hajrá!

(Megteszed, hogy beszámolsz majd a reakciókról? please:DDD)

Szevasztok 2013.06.04. 19:06:19

@zobod: " ha csak szándék kérdése, akkor Simor miért nem támogatta a csökkentését, miféle érdeket képviselt az az ember egy magyar közintézmény élén?"

Ad1: nem azt mondtam, hogy szándék kérdése. Egy eszközzel lehet sok mindent csinálni: jót vagy rosszat (pl egy késsel lehet disznót is darabolni meg embert is.)

Az MNB jogszabályban lefektetett legfontosabb feladata a magyar fizetőeszköz értékének védelme. Ehhez nem sok eszköze van - az alapkamat a legfontosabb.

És minden Simort ért kritikával szemben az MNB-nek NEM FELADATA a gazdaság növekedésének elősegítése. (lásd jegybank törvény)

(Egyébként ha nem teszik az MNB-t politikai játszmák színterévé 2010-től, akkor talán Simor is sokkal hamarabb kezdett volna kamatvágásba. Csak hát felvette a kesztyűt, amit nem lett volna szabad.) A kamatvágási ciklust meg a recesszió és a világgazdasági pénzbőség tette lehetővé...

Fejesrob 2013.06.04. 19:07:29

@Pop40: Sajnos nem törvénytelen, de kibaszottul gáz. Főleg ha esetleg nyerne és Soros emberei fáradnak a pénztárhoz.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 19:08:09

@Mária: Ha meg a nép azt akarja, hogy a kegyeiért versengjenek, mert még mindig nem tanult a saját közelmúltjából, akkor menjen oda, ahol ezt kínálják, és vessen magára.
Válasz erre;
Nemááá Mária!Ez olyan pökhendi fideszes reagálás volt.
Ha nincs meg a kellő alázat,akkor elszarták.Ennyi és nincs tovább.A nép szavaz és nem mi vagyunk értetek,hanem TI vagytok ÉRTÜNK.
Stimm?
Ne keverjük a szezont a faszommal!

Fejesrob 2013.06.04. 19:08:29

@balage_81 reloaded: Elhiheted, hogy Orbán sem lenne a kedvencem, ha ugyanolyan készséges lenne Sorosékkal mint Bajnai.

Szevasztok 2013.06.04. 19:09:01

@Mária: "hanem azért, mert hazugságokkal manipulálták az embereket."

Tök mindegy. GyF 2006-ban kitette magára az "Ide lőjetek!" táblát. És minő meglepetés lőttek...

Fejesrob 2013.06.04. 19:09:19

@Pop40: Az a helyzet, hogy a tanácsaidat nyugodtan feldughatod. Nagyon erősen túldimenzionálod magad.

Mária 2013.06.04. 19:10:55

@hot-spot:

Bajnai egy külsős. Nem való politikusnak. Nem az az alkat. És ezt ő is tudja, csak most már arcvesztésként élné meg, ha visszavonulna.

A Concorde-effektus áldozata:

hu.wikipedia.org/wiki/Concorde-effektus

_most_ 2013.06.04. 19:11:25

@Fejesrob: xd, Soros biztos kevesebbe kerülne az országnak, mint a Közgép meg a fideszes maffiakör, akik gyakorlatilag mindent lopnak, ami mozdítható.

Mária 2013.06.04. 19:12:35

@hot-spot:

"A nép szavaz és nem mi vagyunk értetek,hanem TI vagytok ÉRTÜNK."

ÉN egészen biztosan nem vagyok érted, mert én is a nép vagyok :)))

Fejesrob 2013.06.04. 19:13:36

@Mária: Pár hét és visszavonultatják. A Bajnai hívők pedig engedelmesen visszasétálnak az MSZP-hez

vajdasagi 2013.06.04. 19:14:10

@Mária: pardon. Ön valóban nem libázott. Azt mások teszik. De azoknak a szellemi vagy morális szintje is az Önével egyenértékű - ezért tévedtem ebben az egy dologban. Bocsánat még egyszer. Ön azt a másik baromságot emlegeti: hogy a Mesterházi már gatyába rázott egy pártot, a Bajnai meg nem. Mert ez az érv arra jó, hogy a szocik újra-és-újra megválasszák pártelnöknek Mesterházyt. De ne jöjjön vissza az a banda az országunkat kormányozni, mert az rossz lenne - vagy mondjuk az csak egy kicsivel lenne jobb, mint a mostani helyzet.

De attól még a szocik kormányzása bizony kártékony volt. És erre balage_81_reloaded 19:02:08-as hozzászólása a mérvadó. Az ország gondolkozni képes többségének ez a véleménye. Persze, lehet, hogy ezek a gondolkodni képesek kevesen vannak - és akkor jaj ennek az országnak.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 19:14:29

@Mária: És mitől nem való politikusnak?
Részletezd ki.
Csak mert szerintem semmivel nem alkalmatlanabb mint a többi.
Hibái?

Fejesrob 2013.06.04. 19:14:54

@_most_: Asszem 2002-2010 között láttad, hogy nagyon-nagyon sokba került.
Ha Gyurcsányék nem vesznek fel IMF hitelt, ott a csőd.
Ezek nem kispályások.

Szevasztok 2013.06.04. 19:15:29

@Fejesrob: " A Bajnai hívők pedig engedelmesen visszasétálnak az MSZP-hez"

A Bajnai "hívők" harmada visszamegy az LMP-hez, a másik harmada el se megy szavazni, a harmadik harmadért meg MA-nak még meg kell dolgoznia...

Pop40 2013.06.04. 19:16:30

@Fejesrob:

Fel is dugnám, elhiheted, örömmel.
A fidesz meg a zombijai felőlem fel is fordulhatnak.

A szocik meg a zombijai is érdekes társaság, velük elnézőbb vagyok részint teljesítmény okán is, részint azon okból is, hogy kellenek a kormányváltáshoz, de ennyi.

Amennyiben épeszű kormánya lenne az országnak, örömmel hagynám, hogy elszórakoztassátok egymást, mert valamilyen szinten ti pontosan a másikat érdemlitek.

Pop40 2013.06.04. 19:18:25

@Fejesrob:

"A Bajnai hívők pedig engedelmesen visszasétálnak az MSZP-hez"

Még szerencse, hogy egy narancsbolsi ennyire 100%-osan képben van vele, mit is fog csinálni egy Bajnai hívő. :))

Ennél már csak az lett volna pofásabb, ha azt mondod, hogy úgy kiábrándul Attis miatt, hogy leszavaz Orbánra. :DDDDDDDDDDDDDDDDD

vajdasagi 2013.06.04. 19:18:43

@Fejesrob: "Sajnos nem törvénytelen, de kibaszottul gáz. Főleg ha esetleg nyerne és Soros emberei fáradnak a pénztárhoz."

Mert ez most, amikor a Fidesz háttéremberei fáradnak a pénztárhoz, ez jobb? Most éppen mindenünkből fosztanak ki minket, miközben a nemzeti együtténekelés zajlik.

Ehhez képest egy fiktív veszéllyel riogatni minimum vicces.

_most_ 2013.06.04. 19:20:17

@Fejesrob: aha, szóval most már kellett az imf hitel a csőd elkerüléséhez, miközben egész eddig azért szidtad Bajnait, hogy miért vette fel az imf hitelt, hitetlen mit össze nem tudsz hordani, hogy mentegesd az Orbán maffia ámokfutását, gondolom ha Sorostól kapnád a fizetésed, most neki nyalnál :D

Mária 2013.06.04. 19:20:18

@vajdasagi:

"De attól még a szocik kormányzása bizony kártékony volt."

Bajnai tagja, majd miniszterelnöke volt a szoci kormánynak.

Ugye, nem baj, hogy szólok?

Pop40 2013.06.04. 19:21:01

@Fejesrob:

Na, amikor Közgép Lajos közpénzből támogatja Orbánt, az nem csak gáz, hanem törvénytelen is.

Az meg, hogy mi ennek az eredménye, itt olvasható.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/milliardokat_vettek_ki_a_fidesz-kozeli_cegekbol_itt_a_lista.555445.html

Mária 2013.06.04. 19:21:46

@Szevasztok:

"A Bajnai "hívők" harmada visszamegy az LMP-hez"

Hová???

Fejesrob 2013.06.04. 19:21:57

@Szevasztok: Az LMP-hez aligha mennek vissza, ez elsősorban SZDSZ-hez kötődő választó, az LMP neki túl jobbra van, szinte náci.

"A Székely kulturális autonómia támogatása az LMP Szombathelyi Csoportja szerint helyes, és amennyiben a székely zászló felvonása a szolidaritás csendes kifejezése, támogatjuk."

Pop40 2013.06.04. 19:21:58

@Mária:

Az ő miniszterségével nem is volt semmi gond.

Ugye, nem baj, hogy szólok?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.04. 19:23:17

@Mária:

Van egy jelöltünk, aki már gatyába rázott egy pártot, meg van egy másik jelöltünk, aki még sose rázott gatyába egy pártot.

Melyik van előrébb a tapasztalatokban?

- Pártelnököt választunk?

Fejesrob 2013.06.04. 19:23:54

@_most_: Te valamit nagyon félrenéztél. Ez kurvára nem dicséret volt.

_most_ 2013.06.04. 19:24:42

@Fejesrob: miért is jobb, ja tudom mert ha magyarok lopnak a magyaroktól az hazafias cselekedet :D

_most_ 2013.06.04. 19:25:16

@Fejesrob: tudom, te csak Orbánt szoktad dicsérni :D

Szevasztok 2013.06.04. 19:25:16

@Fejesrob: "Az LMP-hez aligha mennek vissza, ez elsősorban SZDSZ-hez kötődő választó,"

Remélem tudod, hogy az LMP kb fele-fele arányban vált ketté, és a most PM-nek hívott fele ott van az E14 mellett.

Mária 2013.06.04. 19:25:33

@Pop40:

Ja, ez a kivéve a gyevi bírót szabály?

_most_ 2013.06.04. 19:27:59

@Mária: most a fidesz az ellenség, csak szólok, lényegtelen ki lesz az ellenjelölt, őt kell támogatni :D

J.László 2013.06.04. 19:28:18

"Alaposan átrendezte a Fidesz-vezetők hétvégéjét a szombaton kiszivárogtatott hír, miszerint Mesterházy Attila vállalja a miniszterelnök-jelöltséget."

Hihetetlen naivitásra utal a cikk fenti mondata.

Mindenki tudja, hogy az MSZP ragaszkodni fog a saját jelölthöz, aki nem nehéz kitalálni, ki lesz.

Pop40 2013.06.04. 19:29:16

@Mária:

Ugye azt te sem képzeled, hogy azért érte el a pártod a 2010-es szuper eredményét, mert Bajnai minisztersége miatt elfordultak tőle a hívek?:DDD

Még a végén kiderül, hogy veletek minden rendben volt, csak azért a bukta, mert
a, Bajnai miniszter volt
b, a fidesz mocskolódott (ami amúgy igaz, csak röhej ezt megnevezni, mint a bukta 100%-os okozója.:D)

vajdasagi 2013.06.04. 19:30:17

@Mária: Igen jól emlékszem arra az időre: amikor a Bajnai lett a miniszterelnök, Oszkó meg a pénzügyminiszter. Akkor végre normálisan zajlottak a dolgok, és végre működött az ország.
És minő furcsaság: egy éven át nem lopott el az a páros SEMMIT. Hát emberek ezek? Máglyára velük!

Persze közben a régi szocik meg SZDSZ-esek folytatták a lopást sok-sok kispályán, de én úgy láttam, hogy Oszkó és Bajnai keze nem volt enyves, és a többiek zabrálását is szorították vissza valamelyest.
Hasonlítsuk ezt össze a Gyurcsány-Veres duettel, vagy a mostaniakkal! Önt nem zavarja hogy ég és föld a különbség?

Mert ezt csak azok nem látják, akik személyes haszonélvezői a fosztogatásnak, meg akik értelmi fogyatékosok. Tudom, nem illedelmes részemről, de meg kell kérdeznem: Ön vajon melyik ezek közül?

Mária 2013.06.04. 19:30:54

@Pop40:

Szépen olvad a kezdeti magabiztosságod :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 19:34:44

@Mária: Szerintem jobb, ha kiszállsz ebből a ringlispílből, mert egyre jobban szédülsz.
Erre a Bächer-írásra emlékszel?
komedias.blogspot.hu/2009/08/kisutes.html?m=1

vajdasagi 2013.06.04. 19:35:35

@Fejesrob: Nekem az a jobb, ha nem lopnak a közpénzből, vagy ha kevesebbet. Márpedig Bajnai alatt sokkal kevesebbet loptak, mint most. Tehát nekem ez a mostani lopás, csupán azért, mert nemzeti pántlikával van csomagolva, mégis rosszabb. Én nem magyar földesurat akarok a fejem fölé a nemzetközi helyett, hanem azt, hogy ne is legyen földesúram, hanem én magam legyek a gazda. Nekem valahogy Ángyán jobban tetszik, mint a mostani földmutyi nyertesei. De sajnos ha a többség hazai földesurakat akar a fejünk fölé, akkor nincs mit tenni - ez lesz.

Fejesrob 2013.06.04. 19:37:55

@_most_: Mert én is magyar vagyok. A politika az egész világon ilyen. Az ország nagyvállalkozói támogatják a kormányt, cserében lehetőségeket kapnak, hiszen az ország legnagyobb munkáltatói. Ilyen alapon a Mercedes támogatása is lopás?

Fejesrob 2013.06.04. 19:38:48

@Szevasztok: Szerintem azok az SZDSZ-esek. Ezek, ha vége Bajnainak, mennek az MSZP-hez.

Fejesrob 2013.06.04. 19:39:33

@vajdasagi: Miből gondolod, hogy kevesebbet loptak?

Fejesrob 2013.06.04. 19:40:08

@J.László: Túldimenzionálják ezt a Bajnait.

Szevasztok 2013.06.04. 19:41:28

@Fejesrob: "Szerintem azok az SZDSZ-esek. "

Szerintem meg az orbánistákon meg a maroknyi gyurcsányistán kívül a többi választó nem kötődik szorosan egyik alakulathoz sem. A választók többsége bizonyítottan nem valakire, hanem valaki ELLEN szavaz.

vajdasagi 2013.06.04. 19:42:10

@Fejesrob: Ez egy jól hangzó duma - a lelkiismeret megnyugtatására kiválóan alkalmas. De ezt, amit itt történik, nem úgy hívják, hogy "lehetőségeket kapnak", hanem hogy "lerabolják és tönkreteszik". A Fidesz monopoly-t játszik a magyar gazdasággal. Ezen semmiféle magyarkodás nem tud változtatni - legfeljebb sokakat megtéveszt.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.06.04. 19:43:56

@Mária: igen mária, fideszes hazugság, hogy az mszp-sek loptak. sőt, személyesen orbán viktor vezette zuschlag kezét, amikor zsebre tett néhány tízmilliót... te egy vállalhatatlanul buta ember vagy.

_most_ 2013.06.04. 19:44:09

@Fejesrob: haha, azért a magyar vállalkozók támogatása, meg az állami pénzek ellopása között óriási különbség van, nem véletlenül nem a Közgéptől várják a gdp növekedést, hanem a Mercedes-től, pedig a Közgép sokkal nagyobb "támogatást" kapott :D

balage_81 reloaded (törölt) 2013.06.04. 19:46:00

egyébként mesterházy néha konzultálhatna kovács lászlóval. akkoriban, amikor kovács valóban felhozta az mszp-t és ott lihegett a fidesz nyakán, mégis medgyessy lett a jelölt. mesterházyban láthatóan több az ambíció, de amilyen személyi kultusza van, ahogy orbán cirkuszát másolja, pont olyan kis gömböc, mint a felcsúti tapló. az mszp rövid látása nagyon sokba fog kerülni, de nem baj, legalább eltűnnek örökre.

J.László 2013.06.04. 19:46:17

@Fejesrob:
Bajnai egy senki. Nem mintha Mesterházy lenne valaki.

_most_ 2013.06.04. 19:48:33

@J.László: ja Orbánhoz képest mindenki senki :D

vajdasagi 2013.06.04. 19:53:55

@Fejesrob: Abból gondolom, hogy kevesebbet loptak, hogy én felsorolok néhány mostani lopást, és azok megközelítik majd az 1.000 milliárd forintot. (Fel tudod ezt a számot fogni?)

Ehhez, ha van ellenvéleményed, Te is sorolj fel
a) szoci-SZDSZ- kori rablásokat, és írd meg mekkora összegről beszélünk
b) Bajnai miniszterelnöksége során történt rablásokat, és azokat is forintosítsd.

Tehát a mostaniak:
a) Közgép nyerések többszörös áron
b) földmutyi
c) trafikmutyi
d) elektronikus útdíj mutyi
e) Századvég nyerések

És akkor még nem is említettem a magánnyugdíjpénzek lenyúlását - mert csak a minden tekintetben védhetetetlen rablásokat akartam említeni. A MANYUP egy olyan rablás, amely mellett azért lehet talán érveket találni - de attól még én rablásnak tartom. Nos MANYUP nélkül is súroljuk az 1.000 milliárdot.
Kérem most a másik oldal összegeit? Vajon mekkorák lesznek a számok? (Félreértés ne essék - undorodom a Hagyó-féléktől, és a Zuschlag-féléktől, de azok piti összegek voltak)

Nem az a megoldás, hogy hazai tolvajok raboljanak, hanem hogy minél kevesebbet raboljanak.

zobod 2013.06.04. 20:01:09

@Szevasztok: az mnb inflációs célt követ, de ne beszélj mellé, nem az mnb feladatairól beszéltünk, hanem Simor felelősségéről.

Az a kérdés, hogy miért nem alkalmazta ezt az eszközt, mikor - szavaiddal - itt a pénzbőség. Rendszeresen ellene volt a kamatcsökkentésnek.

pástétom 2013.06.04. 20:01:58

@vajdasagi: "És minő furcsaság: egy éven át nem lopott el az a páros SEMMIT"

Gyurcsány és Veres mikor és mit lopott?

_most_ 2013.06.04. 20:02:16

@J.László: azt hittem a fideszeseknek nem kell elmagyarázni nyilvánvalót, hogy az európai bíróság nem védi meg a magyar emberek jogait :D

Mária 2013.06.04. 20:02:23

@vajdasagi:

Látod, semmi értelme, hogy az MSZP és a Bajnai-párt összefogjon!

Csak nem akarnátok összeállni ezzel a vállalhatatlan komcsi bagázzsal?

Lám, lám, végül csak kibújik a szög a zsákból, a valódi véleményetekkel, meg a motivációitokkal együtt, ha a cukormázat egy kicsit megkapargáljuk :)))

Az se lepne meg, ha azzal manipulálnátok 2014-ben az embereket az MSZP ellen, amivel a Fidesz manipulálta őket 2010-ben.

Akkor se kellenétek szövetségesnek, ha fizetnétek érte. Rátok mondják, hogy nincs szüksége ellenségre, akinek ilyen szövetségesei vannak.

J.László 2013.06.04. 20:04:11

@_most_:
Nem ismerek magyar bírói ítéletet a "manyup lenyúlásról", tehát csak a szemetekben atyaúristen EU-ra tudok hivatkozni.

vajdasagi 2013.06.04. 20:04:52

@J.László: Én azt mondtam: azzal SEM értek egyet, de a listámra azért nem teszem, hogy ott csak olyan ügyek legyenek, amelyek mindenki számára védhetetlenek. Amelyek nyilvánvaló rablások. Ehhez képest Te terelsz? Lenne véleményed a földmutyihoz is? Vagy a trafikmutyihoz?

J.László 2013.06.04. 20:07:09

@vajdasagi:
Nem gondoltam volna, hogy egy írásba adott úristen EU vélemény terelésnek számít nálatok.

Nyilván a többi "mutyi" is ennyire megalapozott.

_most_ 2013.06.04. 20:10:16

@J.László: hát mégis milyen magyar bírói ítélet lenne, mikor a fidesz megszüntette a bíróságok függetlenségét, van helyette népítélet :D Mondjuk nem értem miért kell neked ahhoz bírói ítélet, hogy tudd, hogy a lopás bűn.

Fejesrob 2013.06.04. 20:10:21

@vajdasagi: Összemosod a dolgokat, mert úgy érzed, ez hatékonyabb és most nem válogatnám szét.

Persze van mutyi, hol nincs. Ezt most válasszuk is le, nem érdemes a trafikokon lovagolni, mindenki a sajátjait jutalmazza, hiszen kell az önkéntes infrastruktúra a választások előtt. Gondolod, az MSZP-s elmegy, ha az MSZP-s polgármester benyögi neki, hogy bocsesz, de fideszesenek adtam azt a baba üzlet helyiséget.
Nem szép dolog, bár azt mondom, inkább MSZP-s, fideszes élvezze a dolgot, mint a Phillip Morris, vagy az Auchan. Orbán egyszerűen újraosztott és van benne logika, előállított kb. legalább 2500 munkahelyet befektetés, támogatás nélkül. Persze ezt valakitől elveszi, na azok emberei nácizzák most Orbánékat az EU-ban.

Orbán nem hülye. Azért nem töm embereket pénzzel, hogy dicsőitsék, a nagyvállakozó lehetőséget kap, de lehetőséget is ad. Egy Mercedes azt mondja, felépítitek nekem a gyárat, kivihetem a nyereségemet és évekig alkalmazok 3000 magyart közvetlenül, még 3000-et közvetve, továbbá modern technológiát hozok be. Orbán azt mondja, osztok szorzok, szar ügy, mert kellene a nyereséged is, de végül is megéri.

Azonban ezt a Mercedes tudja, de pld. a Dejenuer nem, na azt hamar picsán is rúgják, lesz helyette a magyar.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.06.04. 20:13:15

@Fejesrob: "mindenki a sajátjait jutalmazza" - te emlékszel olyanra, hogy az mszp elvette valakitől a megélhetését, hogy a saját haverjainak adjon KIZÁRÓLAGOS koncessziót? tényleg el kell fogadnia egy választónak, hogy szétlopják az országot és embereket tesznek tönkre, mert azt az övéi teszik? azért ez durva, nem vagy te demokrata, te egy fidesz-hívő vagy és leszarod magasról ezt az országot. ez hazaárulás.

vajdasagi 2013.06.04. 20:13:25

@pástétom: Hát példul éppen a Sukoró a Gyurcsány-Veres érában zajlott. Aztán a Bajnai-Oszkó érában leállították.

A Verest aránylag közelről láttam tevékenykedni: korlátolt volt és korrupt. A Gyurcsány ott privatizált, ahol tudott - az Apró klán segítségével. Igaz, mint miniszterelnök már nem lopott a szó szűkebb értelmében - de kormányozott egy országot amely a vesztébe rohant, és eközben nem lépett fel ez ellen elég erélyesen. Utána egy bohóc volt, egy túlmozgásos pojáca, aki minden héten bejelentett valamit, amiből soha nem lett semmi.

Persze a mostaniakat elnézve az akkoriak bűnei igencsak relativizálódnak...

buday008 2013.06.04. 20:15:49

Tököm hogy itt szinnte mindenki vitatkozik ész nélkül. Ahelyett hogy a konkrét intézkedéseket programokat nézné. Fidesz : minősíthetetlen, növekedés ellenes. Bajnai : nosztalgikus egy évére haknizik, amikor leadta neki az IMF a t eljes listát amit kell csinálnia,és jó kis fiú módjára elvégezte a házi feladatot. Megjegyzem az mszp támogatásával. ezt Gyurcsány is megtudta volna ha nem mond le...Bajnaimost ugyanazt akarja vissza ami abbanaz adott helyzetben jó volt a fidesz előtt.Velük szembe itt van Mesterházy aki előadta az elmúlt 5-6év legjobb programját ésmég nem égette le magát.Ráadásul a szocik támogatottsága magasabb mint az E14-é..Miért ne jelöltethetnémagát? A befektetők úgyis keresni fogják, mert afidesz miatt 3 éve nem tudtakberuházni, cserébe jogállamot, a visszavemőleges sebtibe összedobott törvényalkotás módszerének megszűnését kérikésazt hogy ne hazudjanaka szemükbe. Naerre nem képes Orbán..Megjegyzem maaz mszp kezd a gondolkodó emberek pártjáv válni.Olyanokévá akik nem csak választást akarnak nyerni, hanem elegük lett a fidesz dúlásából.

Mária 2013.06.04. 20:16:23

@Fejesrob:

A Mercedes most viszi Romániába, amit ide hozott volna Kecskemétre a második ütemben.

2013.06.04. 20:17:53

Én nem nagy jövőt jósolok Mesterházinak. Az öreg komcsi, most MSZPs szomszéd, aki szívbeteg (beteg, ha nem szív egy kis piát) gyurcsányba hisz. Nem véletlen, Ferike tud a legájtatosabb pofával hazudni. Mesterházi sehol sincs hozzá képest. Tehát nem való az MSZP élére.

J.László 2013.06.04. 20:18:31

@_most_:
Hogy a lopás az lopás, arról a bíróság döntsön, ne te vagy én. Nem is értem, hogy mondhat ilyet egy nyilván turbódemokrata.

A bíróságok függetlenségét nem a Fidesz, hanem az elvtársaid szüntették meg, kábé hatvan esztendővel ezelőtt.

vajdasagi 2013.06.04. 20:18:46

@J.László: Miért, szerinted a földmutyi megalapozatlan? És a trafikmutyi?
Te hülye vagy, vagy pedig azon kisebbség tagja, aki haszonélvezője ennek a rablásnak? Trafikot kaptál, netán földet. Netán a Századvégben dolgozol? Mert aki ebben nem látja a mutyit, az vagy hülye, vagy haszonélvező. Én harmadik esetet nem látok, komolyan mondom. Akár így, akár úgy - de szégyelld magad!

J.László 2013.06.04. 20:20:43

@vajdasagi:
Kedves barátom. A hülyézés és a szenyázás nem erősíti, hanem gyengíti az "érvelésedet".

vajdasagi 2013.06.04. 20:22:00

@J.László: Lehet azért egy konkrét kérdésem: helyesled, hogy a trafikokban fagylaltot is fognak árulni?

_most_ 2013.06.04. 20:24:25

@Fejesrob: hú, ennyi hülyeséget rég sikerült összehordani, nem értem hogy lehet a lopást ennyire védeni. A Mercedest nem az előző kormány hozta ide?

pástétom 2013.06.04. 20:24:37

@vajdasagi: A Sukoro-vád alapjaiban recseg-ropog, nem követed a sajtóban a fejleményeket? Gondolom nem, mert akkor nem sukoróznál ennyire. Gyurcsányt már rég felmentették, a két másik fő gyanúsított, az ex-mnv-s Császy Zsolt és Tátrai Miklós ellen pedig szépen dugába fog dőlni az ügyészi vád.

Mária 2013.06.04. 20:24:38

@vajdasagi:

"Hát példul éppen a Sukoró a Gyurcsány-Veres érában zajlott. Aztán a Bajnai-Oszkó érában leállították."

Bajnai és Oszkó személyesen állították le, gondolom :)

Ki tudnád fejteni ezt a célzást Sukoróra pár mondatban?

A csokis süti receptje nem fontos, az megvan :)

buday008 2013.06.04. 20:24:57

@Mária: Mert nem bíznak/hisznek Orbánban/nak. Erről írtam jogállam csorbul, szemükbe hazudnak stb...

_most_ 2013.06.04. 20:26:44

@Lindalinda: ez jogos, baloldalon tényleg csak Gyurcsány tudja úgy behülyíteni az embereket, mint Orbán csinálja.

buday008 2013.06.04. 20:27:09

@Lindalinda: Szerintem meg Mesterházy Bottkával jó páros lehetne. Gondolkodóknak szimpatikusabbak mint Gyurcsány. A "Komcsi" mag kedvence:_))

pástétom 2013.06.04. 20:30:13

@vajdasagi: További megjegyzések:

"A Gyurcsány ott privatizált, ahol tudott"

A privatizáció úgy önmagában mióta lopás?

"Igaz, mint miniszterelnök már nem lopott a szó szűkebb értelmében - de kormányozott egy országot amely a vesztébe rohant,..."

Gyurcsány egy, a mainál ezerszer jobb állapotban lévő országot kormányzott. Volt gazdasági növekedés, áramlott be az országba a tőke, voltak beruházások. Ma semmi nincs. Csak a NENYI meg Nemzeti Emlékezet Napja.

J.László 2013.06.04. 20:30:54

@pástétom:
Gondolod, hogy a bolsevista bíróságok akár Sukoró, akár BKV, vagy Erzsébetváros, Terézváros ügyben bárkit el fognak ítélni? Hagyó úgy fog kijönni az előzetesből, hogy jóvátételt fog kapni. Ne legyetek már ennyire álnaívak.

buday008 2013.06.04. 20:33:14

@pástétom: Ugyanis ha semmit nem csinált is csak hagyta a beruházókatmár többet ért minta fidesz, aki csak kiba..xik mindenkivel aki nem a közeli slepp tagja.:_))))))))

buday008 2013.06.04. 20:34:37

@J.László: Hagyómegmonta már4 éve: bevihetik de ő is kinyithatja a száját....itt az eredmény fosnak a volt üzlettársak:_)))

buday008 2013.06.04. 20:36:31

@vajdasagi: ezek egy év alatt tették el amit az mszp 3 alatt-kb ez a különbség.

buday008 2013.06.04. 20:38:14

Föld, Trafik--az első magánnyugdíjak lenyúlása volt-ezt de sokan elfelejtik máris.szomorú

zobod 2013.06.04. 20:41:28

@pástétom: "Volt gazdasági növekedés, áramlott be az országba a tőke, voltak beruházások" -- ja, aztán 2009-ben kidurrant a lufi. Tudod miből volt növekedés, mi volt a forrása a vásárlóerőnek amire épültek a beruházások? Olyan egyensúlytalanságokat, adósságcsapdát csinált pár év alatt, ami még az utódpárt elődjének, a munkáspártnak is évtizedek alatt sikerült csak.

pástétom 2013.06.04. 20:43:38

@vajdasagi: "Utána egy bohóc volt, egy túlmozgásos pojáca, aki minden héten bejelentett valamit, amiből soha nem lett semmi."

Ez igaz, de a 2008-as hülyenépszavazás után se ideje, se energiája nem volt már a kormánynak arra, hogy újra nekiveselkedjen a reformalkotásrak. Ráadásul eszement nagy volt a kormánnyal szembehelyezkedő ellenállás. Erre, mármint a valós reformokra szolgált volna a ciklus első fele, de a Fidesz ezt az AB-vel karöltve (költségvetési döntésekről nem lehetett kiírni népszavazást) sikeresen megpuccsolta.

De hát baszd szét az országot, és fogd rá a Gyurcsányra.

Tamás Csacsicska 2013.06.04. 20:45:46

Mesterházy vállalja - de ki vállalja Mesterházyt meg az MSZP-t????

J.László 2013.06.04. 20:47:54

Mókás, amikor egy szuperdemokrata "hülyenépszavazásnak" nevez egy népszavazást. Egy "hülyenépszavazáés" megakadályoz egy hozzáértő kormányt a "reformalkotásban"? Az egy igen gagyi kormány lehetett, nem azért mondom.

Fejesrob 2013.06.04. 20:50:47

@pástétom: Gyurcsány azért ment, mert szétbaszta az országot. Az IMF hitel ugyanis a csődöt jelentette. (Simor, nyilatkozta ezt távozása napján).

pástétom 2013.06.04. 20:51:47

@zobod: Az államháztartási egyenleg megbomlása, a költségvetési hiány elszaladása 2006 előtt volt. Erre mondta Gyurcsány Öszödön, hogy ezt a politikát be kell fejezni. 2006-ban egyensúlyjavító megszorító intézkedések, konvergenciaprogram. Az elsőt csípőből visszadobta az EU, azt hiszem másod-vagy harmadik változatát fogadták be végűl. Rémlik valami?

Szóval 2006-tól már elkezdődött a kiigazítás. Ha nem üt be a 2008-as válság, már rég túl lettünk volna az egészen. Akkor Bajnaira sem lett volna szükség.

pástétom 2013.06.04. 20:53:10

@Fejesrob: "Az eu-s pénzek pedig fejlesztésekre mentek el: oktatás, infrasztuktúrafejlesztés."

De Gy nem baszta szét az országot, ha ezerszáznyolvanszor is leírod egymás után, akkor sem.

zobod 2013.06.04. 21:10:20

@pástétom: ja, elég mérsékelt sikerrel. Ha már kommunista stabilizáció, a Bokros jobban csinálta. Ugyanakkor ezek a félkegyelműek hagyták felfutni a deviza(alapú) hitelezést, és 2010-re megint ott voltunk mint a rendszerváltáskor, hogy az államadósságon belüli magas deviza adósság arány az egyik fő kockázat. Ráadásul beütött a krach, amit mi nem tudtunk anticiklus politikával simítani mint a szlovákok, lengyelek, mert ott álltunk legatyásodva. Bárhogy csűröd-csavarod, istentelenül elcseszték. Ezeknek nincsen helye többet a közélet vezető posztjain, legfeljebb csak jó modorból megtűrt pályán kívüli óbégatóként, mint most.

J.László 2013.06.04. 21:33:32

@pástétom:
2008-ban Magyarország szaladt először Európában az IMF-hez. Ma Románia, Görögország, Ciprus, Szlovénia az IMF mandátumterülete. Három év után Magyarország pénzügyi mutatói jobbak a legtöbb EU országénál. Közben nőtt a minimálbér, a (bocsánat a káromkodásért) a villany- és gázszámla. Azaz: nem a magyar nép lenyúzása árán. Romániában most épp 10%-kal nő a villanyáram díja.

J.László 2013.06.04. 21:34:26

@J.László:
Természetesen csökkent a villany- és gázszámla. Elírás történt.

Pop40 2013.06.04. 21:42:39

@Mária:

Már meg sem kérdem, hogy ezt ugyan mégis miből szűrted le, mert akármit állítottál eddig, alátámasztani soha sehol nem tudtad...

Úgyhogy biztos úgy van :)

Pop40 2013.06.04. 22:29:02

@Mária:

"Akkor se kellenétek szövetségesnek, ha fizetnétek érte."

Csak érdeklődésképpen, a sok Bajnait érintő igaztalan mocskolódás előtt vagy után akartál szövetkezni?:D

Mondjuk helyette jobb lett volna.

Pop40 2013.06.04. 22:31:46

@_most_:

"Mondjuk nem értem miért kell neked ahhoz bírói ítélet, hogy tudd, hogy a lopás bűn."

Ez így nem teljesen pontos.

Nála a lopás bűn, kivéve ha a sajátjai lopnak. Akkor erény, mert milyen tökös gyerekek ezek.

Pop40 2013.06.04. 22:34:33

@Fejesrob:

"Orbán nem hülye. Azért nem töm embereket pénzzel, hogy dicsőitsék"

Nem, persze hogy nem, ilyet sose tenne.
A teljesen független CÖF, a közmédia hírhamisító szerkesztői, Bencsik, Bayer elvtársak, stb stb, egyik se lát tőlük egy fillért sem ilyen célból.

Pop40 2013.06.04. 22:43:01

@J.László:

"Három év után Magyarország pénzügyi mutatói jobbak a legtöbb EU országénál. "

Ja, épp most jött ki két mutató, amik jobbak a legtöbb EU országénál.

www.portfolio.hu/gazdasag/tovabb_zuhannak_a_beruhazasok.184643.html

Tovább zuhannak a beruházások
Az előző negyedévhez képest 3,8%-kal esett vissza a beruházások volumene az év első három hónapjában. Az éves zsugorodás mértéke 8,7%, ennyire kedvezőtlen számot ebben az évtizedben csak egyszer, a pénzügyi válság mélypontján (három éve) jelentett a KSH. Ezúttal még az amúgy elfogadhatóan szereplő feldolgozóipar is gyászos eredménnyel rukkolt elő.

www.portfolio.hu/gazdasag/ot_helyet_esett_vissza_magyarorszag_versenykepessege.184596.html

Magyarország számára szomorú hír, hogy öt helyet csúszott vissza, még Ukrajna is elénk került.

Nem baj, Szváziföld és Burundi ha minden igaz, még mögöttünk van.
Orbanisztán jobban teljesít.

J.László 2013.06.04. 22:45:54

@Pop40:
Pénzügyi mutatókról beszélek. Amíg a pénzügyek rendben, addig fölösleges beruházásokról vagy másról beszélni.

8 év rombolását nem lehet 3 év alatt rendbe tenni. EZ világos.

J.László 2013.06.04. 22:46:34

@J.László:
Amíg a pénzügyek nincsenek rendben...

Pop40 2013.06.05. 00:18:42

@J.László:

Perszepersze. Teljesen felesleges beszélni róla, hogy évtized óta nem volt ilyen szar a beruházási ráta, ami elvileg a növekedés alapja.
Minek is. Lényeg, hogy Magyarország jobban teljesít.

"8 év rombolását nem lehet 3 év alatt rendbe tenni. EZ világos."

Jézus, de gyér duma.
Épp haladunk előre a rendbetétel útján. Ukrajna már előzött, de semmi gond, Burundit lazán verjük. :)

Mária 2013.06.05. 06:38:47

@Pop40:

"Csak érdeklődésképpen, a sok Bajnait érintő igaztalan mocskolódás előtt vagy után akartál szövetkezni?:D"

Igaztalan mocskolódás?

Mire gondolsz?

Pop40 2013.06.05. 13:07:20

A "Bajnai leszállópályán van" - jellegű alaptalan célozgatásra, a kormányzását-miniszterségét érintő megjegyzésekre, meg arra, hogy röhej, mikor egy narancsbolsi gratulál (!!) neked a másik blogon, milyen jól lebeszélitek együtt (!!!) az embereket Bajnairól. (ez mondjuk úgy hülyeség, ahogy van, hogy bárkit ti fogtok róla lebeszélni, de hogy egy ilyen szöveg egyáltalán felmerül a narancsbolsiban, ez már alapban árulkodó.)

Nem egyedül nálad figyelhető ez meg, szocihaver blogok is elkezdtek posztolni érdekes dolgokat, szigorúan az összrfogás jegyében.

www.facebook.com/photo.php?fbid=638491142847130&set=a.605114889518089.1073741828.602575766438668&type=1&theater

Gondolom, itt arra céloznak, hogy Bajnai személyi kultuszt épít, olyat, mint Hitler (!). Nem Orbán, hanem Bajnai. Ja, Bajnai pont az a személyi kultusz építgető figura. :)))

Jelenleg kissé nehéz eldönteni, kivel is óhajtanak "összefogni" a szocik, felületes szemlélő esetleg azt hinné, hogy éppen Bajnai-kormány van hatalmon, és őt szeretnék leváltani.
Ezek után Bajnai helyében mutatnék a szociknak egy baromi nagy kinyújtott középső ujjat, aztán oldják meg a kormányváltást a baszott nagy népszerűségükkel ők.

Pop40 2013.06.05. 13:07:54

@Mária:

Sorry, az előbb lemaradt a címzett.

Szúrófény 2013.09.03. 17:15:18

@hot-spot: Georges Du Roy A szépfiú aki "öreglányokat csábít" Maupasszant regényből!

SzaGyu 2013.09.20. 08:56:11

Az MSZP-E2014-PM paktum már most megbukott.
Ne költsenek a reklámra mert majd annyival is több pénz marad 2014 utánra.

imres 2013.10.06. 00:10:36

Látod, vakkomondor elvtárs, ennyit számít néhány hónap távlatából az a hír, hogy Mesterházy elvtárs miképp döntött.
Oszt te ennek a hülyének egész posztot áldoztál.
:)
Na ezért vagy te idióta, vakkomondor elvtárs.
süti beállítások módosítása