A közműcégek államosítása után sem billenhet meg a magántulajdon aránya.
A közműcégek államosítása kapcsán több kritikai észrevétel is feljutott a döntéshozó szervek füléig, melyekben a szocializmus visszatértével vádolták a magas testületet. A magas testület meghallva a kritikákat úgy döntött, hogy az egészséges egyensúly megőrzése érdekében zéróösszegű játszmába kezd reprivatizáció-privatizáció témakörben.
Ahány céget államosítanak, annyi minisztériumot privatizálnak, így lényegét tekintve lényegtelen változás áll be, mondta a szóvivő, nem kifelejtve Kis Görbe, Bajnai Gordon, Zuschlag János és a szemkilövető kormány – más ügyekben – viselt felelősségét.
Ami a tárcákat illeti: a minisztériumok megvásárlására pályázatot írnak ki. Nem titok, hogy a jelenlegi menedzsment nagyobb eséllyel pályázhat, mint mások, ugyanakkor éppen a jelenlegi vezetőség nyertessége biztosítaná a zökkenőmentes átmenetet.
A magánkézbe került minisztériumok tulajdonosai aztán szabadon vállalkozhatnának, lehetőségük lenne profilbővítésre is: Magyarország Külügyminisztériuma és Teremlabdarúgó csapata Kft – például.
Vagy: Nemzetgazdasági és Közgépügyi Minisztérium Zrt.
Esetleg: Közigazgatási, Igazságügyi és FradiSecurity Kft.
És: Miniszterelnöki Hivatal és Labdarúgó Szövetség Egyszemélyes Betéti Társaság.
Kérjük, pályázatára Ön se felejtsen el illetékbélyeget ragasztani!