Elsőre talán kirívóan magasnak tűnik az összeg, részletesen megvizsgálva azonban világossá válik, miért éppen ennyi.
Kritizálni, fanyalogni könnyű. Éppen ezért induljunk ki a kritikusok, fanyalgók tételéből: eszerint a Magyarországon kilométerenként 2,8 milliárd forintért épülő autópálya kirívón drága.
Fogadjuk el, hogy tényleg drága. Azonban, ha egy kilométer autópálya drága, akkor azt is el kell fogadnunk, száz méter is drága. De ne álljunk meg itt, mert ebből viszont egyenesen következik, hogy tíz méter is drága, de még tíz centi, sőt tíz milliméter is az.
A kérdés már csak az: tényleg drága?
A könnyebb számolás kedvéért vegyünk 1 milliméter autópályát. Ennek költsége több tételből áll. Egy kétszer három sávos, plusz mindkét menetirányban leállósávval rendelkező, fényvisszaverős korláttal, terelő- és záróvonallal, elválasztó sövénnyel is ellátott autópálya ára anyag és munkadíjjal együtt 2800 forint.
Ha megnézzük, mi mindent kapunk ezért az összegért, igazán nem mondhatjuk, hogy túlzó az ár.
2800 forintért ma már a turkálóban sem találunk egy normális nadrágot, de ennyi pénzből egy kínai büfében is éppen csak kijön a négytagú család ebédje.
2800 forint nem sok. Persze, mondják a kritikusok, egy milliméter autópályáért sok, de arra nem gondolnak, hogy a vizsgált szakasz szélessége akár 30 méter is lehet, nem beszélve a vertikális méretekről. Mindezt bekalkulálva megint csak arra jutunk, hogy a 2800 forintos milliméterár nem magas.
Valójában attól lesz drága az autópálya, hogy 1 milliméter hosszúságú utat nem építenek sehol. Mert ha egyszer hozzáfognak, rendszerint meg sem állnak egy ennél jóval hosszabb szakasz megépítéséig.
Ha viszont hosszabb a pálya, nyilván drágább is, ebben valószínűleg a legelfogultabb fanyalgó sem találhat kifogást.
Márpedig ha egy milliméter autópálya 2800 forint, abból egyenesen következik, hogy egy méter ára 2,8 millió, egy kilométer ára pedig pontosan 2,8 milliárd forint.
(A cikk a Strabag és a Közgép támogatásával készült.)