A Vakkomondor pszichiátere válaszol.
Olvasóink szinte elárasztották kérdéseikkel szerkesztőségünket, miután Zuschlag János új könyvében azt is megírta, hogy 1998 táján egy idős parlamenti képviselő molesztálta a liftben. A legtöbb kérdés úgy szólt: miért 16 évvel a történtek után jött elő mindezzel Zuschlag.
Lapunk pszichiátere, Dr. Goldbaum Csöpi úgy véli, a hallgatás több tényezőre vezethető vissza. Rögtön az eset után Zuschlag nyilván annyira meglepődött, hogy talán azt sem tudta, megtörtént-e a dolog egyáltalán. Mire – talán néhány hónap múlva – ráébredt, hogy megtörtént, poszttraumás stressz is felléphetett nála, ami megint csak a hallgatás felé terelhette a szenvedő alanyt.
Később, a kétezres évek elejétől viszont úgy beindult személyes és pártkarrierje, hogy már nem érdekelte az idősödő szatír, sokkal inkább lekötötték figyelmét az ifjúsági szervezetek állami finanszírozásában rejlő lehetőségek, vélekedett Dr. Goldbaum Csöpi.
Dr. Goldbaum Csöpi. Fogadóórák: H-P 14-17
A szakember szerint a következő időszak ezt követően kínálkozott volna a kitárulkozásra, ám sajnálatos módon Zuschlag János ekkor már valamelyik bv-intézet lakójaként élte a fogvatartottak életét, és mint tudjuk, e létformától sajnos nem idegenek az 1998-as lifti eseményeknél sokszor jóval durvább közeledési formák, mondta Dr. Goldbaum Csöpi.